Atul Gawande

Szeretem követni a politikát. Olyan, mint egy szappanopera. Mindennap új részt adnak.

Amikor az ember tudatára ébred élete véges voltának, már nem kér sokat. Nem áhítozik újabb javakra, sem több hatalomra. Csak azt szeretné, ha megengednék neki, hogy amennyire lehetséges, továbbra is ő alakíthassa élete történetét.

Ahogy az emberek képességei gyengülnek, akár a kor, akár betegség hatására, életük jobbá tétele érdekében gyakran félre kell tennünk tisztán orvosi jellegű irányelveinket - ellenállva a késztetésnek, hogy mindent megpróbáljunk megjavítani és irányításunk alá vonni.

A hagyományos gyógyászat célja, hogy meghosszabbítsa az életet. Feláldozzuk az élet minőségét most - műtétekkel, kemoterápiával, intenzív kezeléssel -, hogy később esetleg nyerjünk némi időt. A hospice-ban részt vevő orvosok, ápolók, lelkészek és szociális munkások pedig abban segítik a halálos betegségben szenvedőket, hogy a lehető legteljesebb életet élhessék most rögtön.

A remény nem terv, mi mégis azzal tervezünk.

Ha nem tudjuk, pontosan mennyi időnk van még hátra - és jóval többet képzelünk, mint amennyi valójában hátra van -, arra sarkall az ösztön, hogy harcoljunk, hogy gyógyszerekkel az ereinkben, csővel a torkunkban vagy friss varratokkal a húsunkban haljunk meg. Azt, hogy így esetleg lerövidítjük vagy rosszabbá tesszük hátralévő időnket, mintha észre sem vennénk. Úgy képzeljük, várhatunk addig, amíg az orvosok azt mondják, hogy már nem tudnak mit tenni. Csakhogy nagyon ritkán fordul elő, hogy az orvosok nem tudnak tenni semmit.

A halál az ellenség. Csakhogy az ellenség erősebb nálunk. Előbb-utóbb győzni fog. Márpedig egy olyan háborúban, amelyet nem nyerhetünk meg, nem olyan tábornokot akarunk, aki a teljes megsemmisülésig harcol (...), hanem (...) aki megérti, hogy akkor a legnagyobb a veszteség, ha egész a keserű végig harcolunk.

Elméletben az embernek a tények elemzése alapján kellene döntést hoznia az életével kapcsolatban. A tények azonban bizonytalansággal vannak átlyuggatva.

Az orvos a szakértő, a beteg pedig a fogyasztó. Az orvos dolga, hogy naprakész tudással ás képzettséggel rendelkezzen. A betegé, hogy szolgáltassa a döntéseket.

Ez az, ahogy egy modern élet utolsó szakasza gyakran festeni szokott - sűrűsödő krízisek, amelyek elől az orvostudomány csupán rövid és átmeneti menekülést biztosít. (...) Nincs egyértelműen megjósolható menete. A krízisek közt eltelt idő hossza is változhat. Egy bizonyos pontot elhagyva azonban világossá válik az úti cél.

Az életünk körülményeit nem mindig irányíthatjuk, de azt igen, hogy mihez kezdünk velük.

Az élet döntések szakadatlan sorozata. Amint meghoztunk egy döntést, már előttünk is a következő.

Vannak olyan esetek, amikor a bátor tett nem az, ha kitartunk, hanem az, ha meghátrálunk vagy éppen elmenekülünk.

Lehetünk bátrak a jövő teljes ismerete nélkül is. Sőt gyakran muszáj anélkül is bátornak lennünk.

A bátorság erő annak tudatában, hogy mi veszedelmes és mi biztonságos. A bölcsesség pedig a belátó erő.