Alfons Vansteenwegen

A házasság, mint intézmény, mint berendezkedés, amelyet együtt határoz el két ember, és amelyben bizonyos játékszabályok érvényesek, már nem hat nagyon modernnek. Az élettársak manapság saját szabályokat határoznak meg, amelyek a kapcsolatukat és az együttélésük módját szabályozzák. Önmagában ez nagyon pozitív fejlemény, de ettől még nem lesz egyszerűbb az együttélés.

A szerelem fontos lehet egy kapcsolat kezdetén, de nem ez az az erő, amely összetart két embert.

Aki kapcsolatot kezd egy harmadikkal, az eleinte szerelmesnek érzi magát, ami örvényként ragadja őt magával. Egyszerűen meg van bűvölve. Ugyanakkor azonban nyugtalanságot is érez, és látja, hogy milyen gondokat hoz magával az új helyzet. Kellemetlen érzései vannak az állandó párja irányában, tele van vegyes érzésekkel.

A férfiak és a nők különböznek egymástól a hűtlenséghez való viszonyuk tekintetében. A nők hajlamosabbak hűtlenségnek tekinteni, ha a párjuk előre megbeszélt módon találkozik valakivel, időt tölt vele, közel érzi magát hozzá, és titkai vannak a párja előtt. Őket sérti ez a fajta intimitás. A férfiak ellenben inkább csak akkor beszélnek hűtlenségről, ha nemi kapcsolatra kerül sor. Számukra rosszabb, ha a párjuk nemi életet él egy másik emberrel, mint ha érzelmileg vonzódik valakihez, vagy akár úgy érzi, hozzá tartozik.

Mindannyian azt szeretnénk, ha mi lehetnénk a másik számára a legfontosabbak az életben. A középpontban akarunk állni. (...) Amikor aztán valaki beleszeret egy harmadikba, háttérbe szorul az állandó partnerrel addig magától értetődően természetes kötelék. Ez valódi veszteség, amely nagyon fájdalmas lehet. Mégis tudni kell, hogy csak ideiglenes állapot, amely (mindig) megszűnik. A szerelemnek az a lényege, hogy magától jön, és magától megy. Ezért ebben az értelemben nem is felel érte az ember.

Abból, hogy mennyi figyelmet szentel az ember a másiknak, látható, hogy mennyire tartja őt értékesnek. Aki azt állítja, hogy számára az állandó partnere a legfontosabb az életben, az osztatlan figyelemmel is forduljon felé.

A féltékenység akkor negatív, ha a valóságban nem fenyeget a partner elvesztése, és mégis nagy a félelem. A gyermekkori élmények miatt például előfordulhat, hogy valaki egyszerűen képtelen elhinni, hogy a párja tényleg szereti és becsüli őt. Ilyenkor az önbizalom és az önértékelés hiánya a gond. Aki gyermekként nem kapott elég szeretetet és figyelmet, az később is úgy érezheti, hogy senki nem szereti őt igazán. Egy párkapcsolatban ez túlzott bizalmatlansághoz, a partner fölött gyakorolt kontrollhoz, szélsőséges esetben pedig féltékenységi rohamhoz vezet.

A kapcsolaton kívüli viszonyok gyakran vezetnek váláshoz vagy a kapcsolat felbomlásához, vagy pedig negatív érzések, bizonytalanságok és nézetkülönbségek ütik fel a fejüket a megmaradt tartós kapcsolatban, amelyeknek meglesz a maguk következménye.

Ha az emberek elégedettek a kapcsolatukkal és az együttélésük módjával, akkor kevésbé hajlamosak a féltékeny bizalmatlanságra.

A saját kapcsolatból történő menekülés is félrelépéshez vezethet, ha a kapcsolat nem adja meg mindazt, amit az ember keres. Amennyiben nem sikerül ezen változtatni, az ember olyasvalakit keres magának, akivel jól érzi magát.

Sokan azzal reagálnak a párjuk félrelépésére, hogy maguk is félrelépnek. Vannak olyan párok, ahol ez észrevétlenül és szép lassan történik meg. Az egyik félrelép, a másik kiönti a szívét egy bizalmasának, s elpanaszolja neki, mennyire szenved, és milyen nehéz az élete. Aztán olyan kapcsolat alakul ki kettőjük között, amely igazi viszonnyá növi ki magát. A bosszúvágyból kezdeményezett affér általában ellenséges reakció. Romboló hatású, és többet árt, mint amennyit használ, mert csak tovább bonyolítja a helyzetet.

A rutinná merevedett házasságot a harmadik féllel való kapcsolat élesztheti fel, mivel új izgalmakhoz és változatossághoz vezethet. Vannak, akiknek ez az egyetlen okuk a félrelépésre. A titkos, új és rejtett viszony kétségtelenül hatalmas izgalommal jár. Ha kiég egy párkapcsolat, ezzel új tüzet lehet gyújtani, de ilyenkor gyakran megfeledkeznek róla, hogy a tűz el is harapózhat, és mindent felemészthet.

A szerelem soha nem sejtett erőket szabadít fel, és új energiával tölti fel az embert. Olyan sok örömet ad, hogy függővé lehet válni tőle. Ilyenkor nagyon szorosan kapcsolódik a másikhoz, és minden újabb találkozás megerősíti ezt az érzést. Minden kapcsolat olyan heves boldogságérzést hív elő, hogy minden alkalommal erősebb lesz az igény a kapcsolatfelvételre. Ekképpen növekszik és kezd önálló életet élni a szerelem.

- Az ember természettől fogva monogám? (...) - Ha az a kérdés, hogy biológiailag monogám-e az ember, akkor erre egyértelmű nem a válasz. Az ember mégis több, mint egy tömlőnyi víz, amelyet sajátos genetikai szerkezet rendez el egyedi módon. Kulturális lények vagyunk. Általunk alakul ki a kultúra a maga szabályaival együtt, amelyek a kapcsolatainkat és az életmódunkat irányítják. Ezenkívül belénk vésődik az a kultúra, amelyben felnövünk, és amelyben élünk. Sokkal inkább azt a kérdést kellene feltennünk, hogy miért keresik a választ erre a kérdésre a párok.