Idézetek a véleményről
A kritikusok kaktuszok, akik tüskéjükből élnek a keselyűk közt.
Amelie csodálatos élete c. film
Azt, hogy jómagam gyakran skatulyázok be másokat, abból gondolom, hogy számomra nyilvánvaló, amikor velem teszik meg. Mind megmérettetünk egymás szemében.
Mielőtt elítéled az életem, a múltam vagy a személyem: húzd fel a cipőm, sétálj benne. Sétáld végig az utam, ahogy ideértem, éld át a bánataim, kétségeim, félelmeim és a nevetéseim. Sose feledd, mindenkinek megvan a maga története! Amikor leveszed a cipőmet, átélted az életem, akkor és csak akkor ítélkezhetsz!
Az ifjú elme elfogultságában van valami nagyon szeretetreméltó, és az ember valósággal megsajnálja, amikor már az általános vélemény elfogadására hajlik.
Megszoktam, hogy mindig kimondom, amire gondolok. (...) Az udvariasság mások becsapása, csak szép csomagolásban.
A kritikus egy vagy több olyan tévedése, ami egy írót elnémít vagy úgy megzavar, hogy soha többé nem találja meg a biztonságérzetét, olyan merénylet, mintha valaki egy a magasban a produkcióját végző artistára kezdene lövöldözni, míg csak le nem esik.
Talán tényleg érhet annyit egy hétköznapi ember véleménye, mint a hatalmasságoké. Mert lehetséges, hogy elsősorban abban rejlik a különbség a hatalmasságok és az egyszerű ember között, hogy a hatalmasságok vették a fáradságot, hogy véleményt alkossanak.
A halottakról vagy jót vagy semmit. De a tényeket nem változtatja meg a halál.
A rosszindulatú szóbeszéd felettébb helytelen, de olykor nagyon sok igazság búvik meg benne.
Az még rendben van, ha én olykor-olykor hibáztatom magam, de ha te teszed ezt, az már más! Ugye milyen meglepő? Mi vígan kritizálhatjuk a viselkedésünket, az anyukánkat, az arcunkat, a barátainkat, az alakunkat, de jaj annak, aki kritizálni merne minket, az anyukánkat, a barátainkat.
Az előítélet a legfőbb ellenségünk. Mert láthatatlanná teszi a láthatót is.
Szerintem egészen normális hozzáállás, amikor valaki követi a parancsokat, de megvan a maga véleménye.
Ironikus (és talán természetes is), hogy a kutatási eredmények szerint olyan területen bírálunk másokat, ahol magunk is ki vagyunk téve a megszégyenülésnek, és főleg olyanokon köszörüljük a nyelvünket, akiknek a mienknél is rosszabbul megy a sora. (...) Azért vagyunk egymással kegyetlenek, mert egymást használjuk ugródeszkának, hogy meneküljünk saját vélt szégyenletes hibáinktól.
Alapszabály, hogy csak kérésre adjunk tanácsot. Ha tehát nem kértek bölcs útmutatást, ám mégis erős késztetést érzünk véleményünk megosztására, legalább kérjünk rá engedélyt! (...) Kéretlen tanácsokkal nem lehet bensőséges kapcsolatot építeni.
Azok tudnak jól tárgyalni, akik megtanulják tisztelni mások elgondolásait, még az olyan esetekben is, amikor nem értenek egyet.
Facebook
Pinterest