Idézetek a véleményről
A kollektív ítéletek (...) arra vannak kárhoztatva, hogy szélsőségesek legyenek.
Az egyéni vélemény nem elég pontos, vagy nem elég következetes, ezért a jó döntéshozatalhoz nélkülözhetetlen a kognitív sokféleség. A változatosság mellett szól, (...) hogy megnöveli a csoport lehetséges jó megoldásainak a készletét, és lehetővé teszi, hogy a csoport újszerűen és többféle módon fogja fel a problémát.
Ha a döntéshozók túlságosan hasonlítanak egymásra világszemléletben és gondolkodási sémában, a csoportgondolkodás foglyai lesznek. A homogén csoportok könnyebben válnak összetartóvá, mint a sokféleséget képviselők. Ahogy mind szorosabban kötődnek a csoporthoz, egyre inkább függnek is tőle, elszigetelődnek a kívülről érkező véleményektől, s így sokkal inkább meggyőződésük, hogy a csoport fontos kérdésekben hozott ítéletei helyesek. Az ilyen csoportok (...) a sérthetetlenség illúziójában ringatják magukat, hajlamosak rá, hogy okoskodva elutasítsák a lehetséges ellenérveket, s meg vannak győződve róla, hogy a véleménykülönbség hangoztatása nem hasznos.
A vélemény önállósága elengedhetetlen alkotóeleme a bölcs kollektív döntésnek, ugyanakkor ezt a legnehezebb érintetlenül megőrizni. Minthogy a sokféleség elősegíti a függetlenség megőrzését, egy kollektívan bölcs csoport aligha lehet meg nélküle.
A nagy szellemek mindig is ellenkezést váltottak ki a középszerű elmékből. A középszerű elme ugyanis képtelen megérteni azt, aki nem hajlandó vakon meghajolni a konvencionális előítéletek előtt, hanem bátran és őszintén kimondja a saját véleményét.
Az emberek jó része szerint ha valaki nyitott, az jó, ha könnyen ítélkezik, az rossz. De miért ítéljük el mindjárt az ítéleteket? Azt hisszük, aki könnyen ítélkezik, túl gyorsan alkot véleményt. De lehet, hogy az ítélet a lelkünk figyelmeztető jelzése. Ha azon nyomban világos, hogy egy ember, vagy egy lakás, vagy egy állás nem nekünk való, jobb, ha figyelmen kívül hagyjuk a megérzéseinket? Vagy megítélhetünk egy könyvet a borítója alapján is?
Mindenkinek a maga szempontjából kell elmondania a saját történetét, mint ahogyan az életét is ki-ki a maga módján éli le.
Van pillanat, amikor ítélni kell. Az ítélet lehet bölcs, előrelátó, jó szándékú, igazságos, szeretetteli... csak egy nem lehet: kíméletes.
A férfiak, ha valakinek a dilemmájáról hallanak, azt hiszik, hogy az illető a véleményükre kíváncsi, holott csak azt várja tőlük, hogy meghallgassák.
A legkisebb formaság is a helyes ítélethez vezető út burkolatának egy kockája.
Az előítélet nem téveszme, ahogyan sokan gondolják. Az előítélet túláltalánosítás. Ez is gondolkodási hiba, de van benne egy kis igazság. Vagy néha sok.
A kritikát sosem szabad komolyan venni (...). Az első novellámat durván lehúzta egy bizonyos kritikus. Én eltűnődtem, és maró megjegyzésekkel illettem a kritikust. Azután egy napon újraolvastam a novellát, és rájöttem, hogy igaza volt! A történet sekélyes és rosszul szerkesztett!
Meg szoktam én mondani a véleményemet álarc nélkül is, ha valamiről van véleményem - jobb azt megmondani. Aztán ha véleményestül is szeretnek, jó, ha nem szeretnek, hát azt is el kell viselni.
Egy elvem van: asszonyokkal nem szabad vitatkozni. Miért? Mert az asszonynak úgyis igaza van... A leghosszabb vitatkozásnak is az a vége, hogy az asszonynak igaza van. Mért ne előzzük meg akkor? Mire való a sok beszéd, a sok keserűség: mert hisz az asszony nem azért vitatkozik, hogy meggyőzessék, vagy mást meggyőzzön, csak hogy győzzön... Érzés az asszonynál minden ellentmondás... És azért van igaza, mert nem a fejével vitatkozik, hanem a szívével. A férj pedig könnyen téved: de a szív soha.
A közvélemény olyan, mint a fodros vizeket járó hajó, ha valami hullámtól nagyot dől jobbra, okvetlenül mindjárt utána éppen olyan nagyot dől balra - míg végre eligazodik.
Facebook
Pinterest