Idézetek a szülőről
Azért hazudunk az arcunkkal, mert gyerekkorunk óta erre tanítanak minket. (...) "Próbálj meg mosolyogni, hisz mégiscsak az unokatestvéredék jönnek vendégségbe!" - hangzik el nemegyszer, és mi megtanulunk mosolyt erőltetni magunkra. A szüleink és a társadalom lényegében azt sugallja, hogy rejtőzzünk el, csaljunk és hazudjunk arcunkkal a társadalmi harmónia fenntartása érdekében.
Nem elég megszülni az embert, lelket is kell lehelni bele.
Nincs másik olyan tisztán angyali szeretet, mint amit egy apa érez a lánya iránt. A feleségünket vágyakozva szeretjük, a fiainkat ambícióval, de amit a lányaink iránt érzünk, arra szavak nincsenek.
Az embert nemcsak a szülei, de a gyereke is neveli.
A gyerekek képesek és hajlandók komolyan venni szüleiket, de ehhez előbb nekik is azt kell tapasztalniuk, hogy komolyan veszik őket, és hogy a szülők egymás iránt is ugyanilyen tiszteletet tanúsítanak.
A kisgyerekek mindig azonnal tudják, hogy éppen mire vágynak. Ezért ebben az életkorban a szülők szempontjából a művészet többek közt az, hogy oly módon adják meg nekik azt, amire szükségük van, hogy az pillanatnyi vágyaiknak is megfeleljen.
Isten szívének legragyogóbb műve az anyai szeretet.
Mindenki annyit hazudik a gyerekének és magának, amennyit csak akar.
Az anyai feladat az, hogy levegyem rólad a felelősséget. Csinálhass hülyeségeket, lehess hibás, okozhass kárt, megoldom. Hiszen te vagy a gyerek. Az én gyerekem maradsz, nekem meg kell védenem téged, minden körülmények között.
Míg élettársunkat és barátainkat magunk választjuk meg, gyerekeinkkel ez nem így van. Születésük előtt fogalmunk sincs, hogy milyenek lesznek. Remélhetjük, hogy két szülőjük legjobb tulajdonságait egyesítik majd, és félhetünk attól, hogy a legrosszabbakat; de persze a legvalószínűbb, hogy a génkeveredés és később a környezet véletlenszerű hatásai miatt teljesen egyedi kombinációt kapunk, aki senki mással nem azonos. Még legalapvetőbb vonásaira sincs közvetlen befolyásunk, ami tragikusan bebizonyosodik például a testi vagy szellemi hibával születetteknél. Ezeket a zsákbamacskaként kapott apróságokat mégis szereti mindenki, aki gondot visel rájuk.
Ha egy anya szemével nézel, látod, hogy minden gyereke előbb-utóbb fejjel megy a falnak. És a legnehezebb, hogy ezt hagynia kell. Mi mást tehet? Ráadásul tudja, hogy nem a bátortalan, hanem a "falnak menős" gyerek valósítja meg igazán önmagát.
A gyerekek egyrészt roppant kitartóak, ha valamit akarnak, másrészt nagyon fifikásak, tudják, hogy kell a szülőnél valamit elérni. Húsz esetből ötször az ember nem az észérvekre és Vekerdyre hallgat, hanem türelmetlen lesz, és kiabál. Mindenkinél így van, aki letagadja, az hazudik.
Soha ne felejtsük el: nincs boldog gyermek, ha nincs boldog anyuka. És nincs boldog anyuka, ha nincs boldog nő.
Amikor a gyerekünk látszólag a legkevésbé érdemli meg a szeretetünket, akkor van rá a legnagyobb szüksége.
A gyerekeink iránti szeretet nem csupán egy gyengéd érzés, a szeretetet a cselekvéseink fejezik ki.
Azért hazudunk az arcunkkal, mert gyerekkorunk óta erre tanítanak minket. (...) "Próbálj meg mosolyogni, hisz mégiscsak az unokatestvéredék jönnek vendégségbe!" - hangzik el nemegyszer, és mi megtanulunk mosolyt erőltetni magunkra. A szüleink és a társadalom lényegében azt sugallja, hogy rejtőzzünk el, csaljunk és hazudjunk arcunkkal a társadalmi harmónia fenntartása érdekében.
Nem elég megszülni az embert, lelket is kell lehelni bele.
Nincs másik olyan tisztán angyali szeretet, mint amit egy apa érez a lánya iránt. A feleségünket vágyakozva szeretjük, a fiainkat ambícióval, de amit a lányaink iránt érzünk, arra szavak nincsenek.
Az embert nemcsak a szülei, de a gyereke is neveli.
A gyerekek képesek és hajlandók komolyan venni szüleiket, de ehhez előbb nekik is azt kell tapasztalniuk, hogy komolyan veszik őket, és hogy a szülők egymás iránt is ugyanilyen tiszteletet tanúsítanak.
A kisgyerekek mindig azonnal tudják, hogy éppen mire vágynak. Ezért ebben az életkorban a szülők szempontjából a művészet többek közt az, hogy oly módon adják meg nekik azt, amire szükségük van, hogy az pillanatnyi vágyaiknak is megfeleljen.
Isten szívének legragyogóbb műve az anyai szeretet.
Mindenki annyit hazudik a gyerekének és magának, amennyit csak akar.
Az anyai feladat az, hogy levegyem rólad a felelősséget. Csinálhass hülyeségeket, lehess hibás, okozhass kárt, megoldom. Hiszen te vagy a gyerek. Az én gyerekem maradsz, nekem meg kell védenem téged, minden körülmények között.
Míg élettársunkat és barátainkat magunk választjuk meg, gyerekeinkkel ez nem így van. Születésük előtt fogalmunk sincs, hogy milyenek lesznek. Remélhetjük, hogy két szülőjük legjobb tulajdonságait egyesítik majd, és félhetünk attól, hogy a legrosszabbakat; de persze a legvalószínűbb, hogy a génkeveredés és később a környezet véletlenszerű hatásai miatt teljesen egyedi kombinációt kapunk, aki senki mással nem azonos. Még legalapvetőbb vonásaira sincs közvetlen befolyásunk, ami tragikusan bebizonyosodik például a testi vagy szellemi hibával születetteknél. Ezeket a zsákbamacskaként kapott apróságokat mégis szereti mindenki, aki gondot visel rájuk.
Ha egy anya szemével nézel, látod, hogy minden gyereke előbb-utóbb fejjel megy a falnak. És a legnehezebb, hogy ezt hagynia kell. Mi mást tehet? Ráadásul tudja, hogy nem a bátortalan, hanem a "falnak menős" gyerek valósítja meg igazán önmagát.
A gyerekek egyrészt roppant kitartóak, ha valamit akarnak, másrészt nagyon fifikásak, tudják, hogy kell a szülőnél valamit elérni. Húsz esetből ötször az ember nem az észérvekre és Vekerdyre hallgat, hanem türelmetlen lesz, és kiabál. Mindenkinél így van, aki letagadja, az hazudik.
Soha ne felejtsük el: nincs boldog gyermek, ha nincs boldog anyuka. És nincs boldog anyuka, ha nincs boldog nő.
Amikor a gyerekünk látszólag a legkevésbé érdemli meg a szeretetünket, akkor van rá a legnagyobb szüksége.
A gyerekeink iránti szeretet nem csupán egy gyengéd érzés, a szeretetet a cselekvéseink fejezik ki.
Facebook
Pinterest