Idézetek a mindennapokról
Általában úgy véljük, hogy az a feladatunk és lehetőségünk, hogy állandóan jobb és jobb házat építsünk magunknak annál, mint amilyen már van nekünk. Minden bizonnyal helyes, ha így teszünk. De lehetséges, hogy igazi feladatunk s lehetőségünk inkább az, hogy kitágítsuk és aládúcoljuk azt a világot, napról napra, újra és újra, amely ezek nélkül az erőfeszítések nélkül ránk omlana.
Nincs azzal semmi baj, ha az ember szegény, amíg csak a saját igényeiről van szó. Semmi nincs, amiről ne lehetne lemondani a kenyéren és vízen kívül. Lehet ugyan ábrándozni holmi skótmintás sportszatyorról, amiben az ember a szerelését hordhatná az edzésre, vagy olyan magas nyakú pulóverről, amilyet a híres író hord mélytengeri pecázás közben, de hát ezek mind helyettesíthető dolgok. Egyedül az nem pótolható, hogy másnak sem tudsz adni semmit.
Mi öröm is van abban, hogy az ember egész életében csak úgy elmegy minden mellett, semmiből ki nem veszi a részét?
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Éjjel, amikor az ember nem alszik, a gondok megsokszorozódnak, megnövekednek, ahogy halad előre az idő, úgy sötétülnek el a holnapok, a legrosszabb a nyilvánvalóval válik egyenlővé, többé semmi nem tűnik lehetségesnek, legyőzhetőnek, semmi sem tűnik megnyugtatónak. Az álmatlanság a képzelődés sötét oldala. Én ismerem ezeket a komor és rejtélyes órákat. Reggel az ember zsibbadtan ébred, addigra a katasztrófa-forgatókönyvek túlzássá válnak, a nappal eltörli az emléküket, felkelünk, megmosakszunk, és azt mondjuk magunkban, menni fog. Néha azonban az éjszaka előrevetít valamit, néha az éjszaka tárja fel az egyetlen igazságot: az idő múlik, és a dolgok soha többé nem lesznek olyanok, mint voltak.
A rút világnak gondja van, minden embernek gondja van, a sok angyalnak mind gondja van s az Istennek is gondja van, mert mindenkire gondja van. S így múlik el a szép s a jó az ember mellől nyomtalan.
Szemem fülem hírszerzőim a földön egy árva perc se hulljon ki a rostán ne vesztegesse el mámat a másnap élményekre nem heverek le resten nem mulaszt piktor emlékezetem egyetlen árnyékot fölrakni sem téli rigó-stratégián eszmélkedjem gyerekszájon gyönyörködjem akár ingyen öt érzékkel megragadott hétköznapi kincsben.
Az adott világban minden oldalról szenvedés fenyeget minket: a testünkből, a külső világból és végül a más emberekkel való kapcsolatainkból is. S nem utolsó sorban önnön pszichénkből, amelyben a bűntudat az egyik legkegyetlenebb hóhérunk.
Tudod, mi a legjobb abban, ha véget ér egy nap? Hogy másnap az egész kezdődik elölről.
A mindennapi életben sokkal nehezebb spirituálisnak lenni, mint elméletben.
A boldogsághoz semmi más nem kell, csak folyton megrakott tűzhely, ahol közös ételünk rotyog.
Ez az egész "rend" és "kosz" dolog totális illúzió. Egyrészt, miért ne lehetne pár szem dió vagy kiszóródott bors a konyhakövön, ha egyszer néhány órán belül amúgy is elkezdek főzni ugyanúgy, ugyanott. Másrészt, mi különböztet meg egy "kosz" nevű szemcsét, mondjuk, egy "mosópor" nevű szemcsétől? Miért kellene már klórral meg savval vakarászni az otthonunkat, élére vasalnunk a nadrágjainkat, egyforma csészéket beszereznünk, összehangolnunk a bútorokat borító kárpit árnyalatát? Legfontosabb ellenérvem a mániákus rendrakás és tisztogatás ellen az, hogy mindenféle "rend-szer" szeparációt eredményez. Amikor elhatározzuk, hogy többé nem eszünk a kanapén, elválasztjuk egymástól az embereket, és "az evőknek" a konyhába kell menniük.
Néztem, ahogy Pat öltözik. Soha nem éreztem így a nő örök idegenségének titokzatosságát, mint amikor ezt a tükör előtti halk ide-odajárkálást követtem, ezt az eltöprengő önvizsgálatot, ezt a teljes önmagába mélyedést, ezt a visszasiklást a női nem öntudatlan ösztönvilágába. Jóformán el sem tudtam képzelni egy nőt, amint csacsogva vagy nevetgélve öltözik... s ha meg is teszi, bizonyára hiányzott volna belőle az örök megfoghatatlanság titka és soha meg nem fejthető varázsa.
Igenis lehet panaszkodni egy helyzetben, anélkül, hogy azon törném a fejem, mitől lehetne még rosszabb. Mindig minden lehet még rosszabb, de nem mindig érdemes ezt felemlegetni.
Van, hogy a dolgok összejönnek, és úgy érezzük, egyedül vagyunk. Majd elmúlik, és minden visszaáll a régi kerékvágásba.
Az élet így működik: van egy "aggódáspiramisunk", és a legfontosabb dolgok miatt aggódunk. Ha eltörik a lábunk, nem aggódunk a fejfájásunk miatt - míg a törött láb össze nem forr. A horkoló férjek csak addig irritálnak bennünket, míg a fürdőszoba lángokban nem áll. Hogyan aggódjunk kevesebbet? Ismerjük fel, hogy stresszünket a fejünkben létező szabályok irányítják. Amint félreteszünk néhány szabályt, vagy megszabadulunk tőlük, rögtön nem bosszankodunk annyira, amikor az élet nem veszi figyelembe a szabályainkat. Tudatosan eldönthetjük: "Senki nem fogja a napomat elrontani." Kiegyezhetünk magunkkal úgy, hogy: "Arrogáns bankalkalmazottak, parkolóőrök, marcona rendőrök, citromba harapott pincérlányok nem fogják a napomat megkeseríteni!" Emlékeztessük magunkat arra, hogy a világ drámai eseményeinek tükrében egy udvariatlan pénztárossal való konfliktus nem is annyira drámai!
Facebook
Pinterest