Idézetek a lélekről
Semmi úgy meg nem nyugtatja a lelket, mint a határozott cél - a pont, amelyre a lélek szegezheti szellemi tekintetét.
Belém szálltál a széllel. Belém láttál egy új lelket tiszta fénnyel. Ugyanaz fáj, ugyanaz bánt, ami eddig megkísértett. Ugyanaz a szív, ugyanaz a test, amit örökké követnék, ha nem tűnsz el.
A lelkednek van egy része, amit bár lehet, hogy nem érzel mindig, de ott van. Olyan, hogy felkelsz, dolgozol, alszol, barátokkal vagy, szóval éled az életed, de semmi. Nem érzed, nem fáj. Aztán történik valami, te meg összeroppansz. Azt hiszed, hogy nincs baj, aztán meg kiderül, hogy mégis. Mégis van mélypont, mégis van gyengeség, mégis van valami, ami fáj még akkor is, amikor azt gondolod, hogy minden a legnagyobb rendben. Néha csak sajogat, máskor meg beleőrülsz, annyira fáj. Nem látod mindig, de vannak percek, amikor érzed. Érzed, hogy beleszakadsz, na olyankor semmilyen hit sem képes áttörni a fájdalmat, csak az, ha szembenézel vele. Az érzésekkel. A fájdalommal, azzal, hogy mi bánt, és megéled, feldolgozod, átéled.
Ha szeretünk valakit, az azt jelenti, hogy kiraboljuk a lelkét, s így rádöbbentjük arra, hogy a lelke hatalmas, kimeríthetetlen és megfejthető. A szenvedést az okozza, hogy nem maradéktalan a rablás. Szenvedünk a bennünk rejlő erőtől, amelyet már senki nem akar kifosztani.
Vannak a lelkünkben bizonyos dolgok, melyekhez nem is tudjuk, mennyire ragaszkodunk. (...) Mert a bukástól vagy a szenvedéstől tartva, nap mint nap halogatjuk, hogy birtokba vegyük őket.
Az emberi szellem uralomra vágyik a saját porhüvelye felett.
A lélek csak akkor élhet, ha valamit kockáztat. Kockáztatni azt jelenti, olyan valamibe kezdeni, amelynek kimenetele ismeretlen.
Harci tankként törünk előre, célokat valósítunk meg; sőt ha kell, ugyanebből a páncélból időről időre letörünk egy darabot, hogy beburkolózhassunk azért, hogy biztonságban legyünk. Hogy senki se bánthasson. Hogy ne férjenek hozzánk. A lelkünkhöz. (...) Mert az életet végigcsinálni csak sértetlenül, védve jó.
A lélekben csendülnek meg azok a halk hangok, amelyek megmondják nekünk, hogy mi helyes számunkra.
S bejártam így a multat bejártam a jelent s mit bölcseink tanultak jól tudtam, mit jelent de célt seholse leltem és vágyam egyre rág: mily végtelen a lelkem s mily véges a világ!
Nem tehetünk egész életen át másokat felelőssé azért, mert olyan nehéz a dolgunk. Valamikor fel kell vállalnunk a felelősséget életünkért. Mindannyiunkban megvan a kísértés, hogy megkerüljük a problémákat, és elmeneküljünk a nehézségek elől. (...) Ha a Lélekből élsz, nem fogsz elmenekülni személyes problémáid és környezeted konfliktusai elől, hanem kézbe veszed azokat.
A születéssel csupán a testi élet veszi kezdetét; a lélek lassan alakul, aszerint, hogy milyenek azok, akik között gyermekségünk és ifjúságunk évei leperegnek.
Most már tudom, mily ritka kincs, mily törékeny virág a lelkek szerelme. Féltőn óvni kell, gondozni, ápolni - nincs balgább annál, aki vakságában rátapos, vagy hagyja, hogy megfojtsa a gyom.
Néha a csend is lehet olyan csodálatos, mint bármilyen dallam.
A belső külsővé válik; a belső folyamatosan megteremti önmagát a külsőben.
Facebook
Pinterest