Idézetek a kapcsolatról
Valakik vigyáznak rád, a többiek vadásznak rád.
Együtt nevettek, azután ismét közéjük telepedett beszélgetéseik gyakori vendége, a csönd, részben a fáradtság és a meghittség, részben épp a különbségek miatt, amelyeket a sors ékel azok közé, akiknek élete csak változat ugyanarra a dallamra.
Mentes vagyok minden előítélettől. Egyformán utálok mindenkit.
Ki vagy te, hogy bíráld az életet, amit élek? Nem vagyok tökéletes. Nem is azért élek, hogy azzá váljak, de mielőtt mutogatni kezdenél, győződj meg róla, hogy a te kezeid tiszták!
Ő nem volt más az életemben, mint bekevert malter tapasztalataim megszilárdítására.
Sok párkapcsolatban az a legfőbb veszélyforrás, hogy a nagy szerelem közepette kirekesztjük a többieket, és keveset érintkezünk a külvilággal. Az éjszakák szóljanak kettőnkről, de nappal nyissunk a világ felé is, és teremtsünk emberi gazdagságot.
Ha a társunk váratlanul beleszeret valakibe, meg kell értenünk, hogy nem vált hirtelen rossz emberré: lehet, hogy csak nem képes teljesen átlátni, vagy nem tudja irányítani a helyzetét. Amikor egy harmadik személy lép be egy párkapcsolatba, akkor erős karmák dolgoznak a háttérben. Előző életeinkben együtt voltunk velük, ezért a korábbi közelség miatt most is vonzódunk hozzájuk. Elképzelhető, hogy mostani párunkkal előző életünkben csak felületes vagy rövid viszonyunk volt, ám ha olyasvalaki kerül a közelünkbe, akivel korábban egy egész életen keresztül jól megértettük egymást, akkor természetes módon erősen vonzódni kezdünk hozzá.
Klasszikus esete a századokon át újra meg újra, idő előtt elszakított szerelmeseknek! Nem csoda, hogy érdeklem, mégiscsak én léptem le folyton, mint valami élő, lélegző tiltott gyümölcs! Örökké szűznek kell maradnom? Néhány évente el kell majd tűnnöm, hogy ne szűnjön az érdeklődése? Beleragadunk az örökkévalóságba, és abban a percben, hogy a "dolog" megtörténik, csak idő kérdése, hogy megérkezzen a vonata Unalom Citybe, és felszálljon rá, tovább élvezni az életet?
Lélek csak az ember a többi emberek lelkében, törékeny gondolatokból faragott, száztitkú, halovány emlék, mely néha a fellegekig magasul.
Vannak személyek, akik hozzánk beszélnek, de meg sem halljuk őket. Vannak, akik megsebeznek, de rajtunk még heg sem marad, de vannak személyek, akik egyszerűen megjelennek az életünkben, és örökre nyomot hagynak bennünk.
Az egy szobában való együttélést az is megnehezíti, hogy képtelenség bármit is elrejteni a másik elől. Persze nem a pár nélküli, koszos zoknikra gondolok, vagy arra a galacsinná összegyűrt, tizennégy papírlapra, rajtuk egy sikertelen vers próbálkozásival. Elrejteni a legbensőbb, magánjellegű dolgokat kell: a könnyeket, melyek az ember szeméből olykor kikívánkoznak, a gondolatokat, melyeket egy csöndes, magányos zugban szeretne végiggondolni, a szavakat, amelyeket hangosan szeretne kimondani, hogy hallja, hogyan hangzanak - de más ne legyen fültanúja.
Amikor a szív túlcsordul, csak a csend közvetíthet.
Szerelmünk megfest Élettársunk formálgat Barátunk néz és lát.
Soha nem szabad rátaposni emberekre azért, hogy előbbre juthassunk, de át lehet lépni rajtuk, ha útban vannak.
E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok. Ha rám így kedved van, maradhatok, ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér, se jel, se láng, csak csönd, mely égig ér.
Facebook
Pinterest