Idézetek a kapcsolatról
Bizonyított tény az, hogy annyit kapsz, mint amennyit adsz. Aszerint ítélnek meg, ahogyan éltél, és magad után is olyan nyomot hagysz.
Máig nem értem, mi késztet embereket arra, hogy ha fáj nekik a más öröme, tulajdona, inkább megpróbálják szétzúzni azt, semhogy hasonlót teremtsenek maguknak.
A veszekedés valójában csak egy harc az emberek egója között, hisz az emberek még akkor sem értik meg egymást, amikor az igazságot mondják el egymásnak. Valószínűleg lehetetlen úgy élni, hogy ne bántsanak meg minket, de ha elég elszántak vagyunk, akkor talán sikerül úgy élni az életünket, hogy közben senkinek nem okozunk fájdalmat.
A szeretetet nem keresi az ember, hanem találja. Véleményem szerint ostobaság kutatni utána, meg aztán igen gyakran ártalmas is. Szívből kívánom, bárcsak mindazok, akik a közhit szerint szeretni tartoznak egymást, így szólnának egymáshoz két pofon között: - Egy kicsit kevesebb szeretetet, ha lehetséges, és egy kicsit több elemi tisztességet.
A szem, amelyikkel a világot látod, a te szemed. Külső szemeddel az emberekre figyelsz, belső szemedet megőrzöd önmagadnak. Amikor visszatekintesz, nem magadat látod, mert nem tükörbe nézel, hanem az embereket. Hogyan vélekedsz a többiekről? Amikor másokra figyelsz, amikor másokat ítélsz meg, úgy véled, szemed csalhatatlan. Milyennek látod önmagad? Amikor tükröt tartasz magad elé, egy számodra kedves lényt pillantasz meg. Ismert vonásait szereted, mert biztonságot nyújtanak neked; ismeretlen arcát, melyek olykor téged is meglepnek, megértéssel fogadod. Vajon ugyanígy teszel a többiekkel is?
A távollét nem teszi okvetlenül szeretőbbé a szívet, de határozottan frissíti a szemet.
Miből készült az anyag, melyet elszakítanak az emberek, mikor "szakítanak"? A magyar nyelv szavai pontosak, érzékletesek; belső és jelképes értelmükre érdemes mindig odafigyelni; tehát; két ember elválik egymástól, "szakítanak", s e pillanatokban csakugyan elszakad valamilyen finom huzal, fonál, érzésből, vonzalomból, ingerből, kíváncsiságból, szomorúságból, vágyból szőtt... asztrálszövet, mely eddig együtt tartotta őket. Elszakadt, mert szakítottak, s most már nem tartja őket... Valahogy így szakadt el a Föld a Naptól, a Gondolat az Érzéstől s a végén Jancsi, Juliskától. Most bámulnak az égre, s azt hiszik, a szakítás magányügy. De ilyenkor a világűrben is történik valami.
A szerelem összeköt. A félelem elválaszt. A remény összehoz.
Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe. Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emlékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat. A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket.
Valószínűleg mindnyájan félünk valamennyire a nagy szavaktól. Olyan rettenetesen sokszor hazudtak már általuk. Talán az érzéseinktől is félünk. Már nem bízunk bennük. (...) Mégis szükség van rájuk. Különben hogyan lehetne élni?
Ha valakit, akárki legyen az, meg akarunk ismerni, fokonként, óvatosan kell hozzá közelednünk, nehogy elfogultan, tévesen ítéljünk, amit később aztán igen nehéz jóvátenni, elsimítani.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
A szeretetet megosztani, a fájdalmat pedig enyhíteni kell.
Az ember sok mindent megtanulhat egy kutyától (...). Arra tanított, hogy minden napot féktelen örömmel és boldogsággal éljek meg, hogy ragadjam meg a pillanatot és hallgassak a szívemre. Megtanított arra, hogy élvezzem az egyszerű dolgokat: egy séta az erdőben, a frissen leesett havat, egy szunyókálást a téli nap sugarában. És amikor megöregedett és mindene fájt, arra tanított, hogy a viszontagságok között is maradjak optimista. De legfőképp a barátságról és az önzetlenségről tanultam tőle, s mindenekfelett a megingathatatlan hűségről. Meghökkentő elképzelés volt, hogy csak most, halálában értettem meg teljesen: (...) a mentorom volt. Tanárom és példaképem: Lehetséges, hogy egy kutya - bármelyik kutya, főleg olyan dilis, fékezhetetlen, mint a miénk - képes megmutatni az embernek, hogy mi az, ami valóban fontos az életben? Hittem benne, hogy igen. Hűség. Bátorság. Elkötelezettség. Egyszerűség. Öröm.
Azzal, hogy falat húzol a szíved köré, nem véded meg magad, csak kizársz másokat, akik fontosak lehetnének.
Annyi erőnk mindig van, hogy a más baját elviseljük.
Facebook
Pinterest