Idézetek a kapcsolatról
Minden embertől elvárják (...), hogy a benne lakó lélek embertársai közt járjon, távoli vidékeken utazzon; és ha életében elmulasztja, akkor halála után arra ítélik, hogy vándoroljon a világban - ó, jaj nekem! - és tanúja legyen annak, amiből nem vette ki a részét, bár kivehette volna a földi életében, és boldogságra fordíthatta volna!
Mindig azt mondom: "Örültem a szerencsének!" - olyanoknak is, akikkel megismerkedni kész szerencsétlenség. De ha élni akar az ember, ilyen dumákat kell bevágni.
Nem azért gyűlölünk embereket, mert azok rosszak. Annak mondjuk őket, azzá tesszük őket, mert kell valaki, akit gyűlölhetünk.
Az anya-gyermek kapcsolat bizonyosan a legmélyebb és leglényegesebb kapcsolat, amelyet ismerünk; hiszen a gyermek egy ideig úgyszólván része az anyai testnek!
Együttműködésre születtünk, mint a lábak, a kezek, a szempillák vagy mint a felső és a alsó fogsor. Egymással ellenségeskedni természetellenes: márpedig ellenségeskedésszámba megy, ha bosszankodunk, vagy elfordulunk egymástól.
Ha valakivel alapvető dolgokban nem tudsz egyetértésre jutni, ne kovácsolj vele közös terveket.
Úgy szeretem felebarátaimat, mint önmagamat. Ugyanazzal a fajta szeretettel. Nem jobban. Tehetetlenül, közönyösen, megmásíthatatlanul.
Valakinek az állandó jelenléte, akármennyire is szeretjük, előbb-utóbb nyomasztó lehet, akár elviselhetetlenné is válhat.
Minél inkább megnyitjuk a szívünket egy másik ember előtt, annál sebezhetőbbé válunk.
Az igazi tekintélyt nem védi törvény parancsa, fegyverek hatalma, az igazi tekintély a maga erkölcsi erejével hat. A nézésével hat, egyéniségének kisugárzásával.
Ha tudnád, hogy milyen szép a világ; dehogy hagynád azt magadtól elzárva tartani! Ha tudnád, hogy milyen édes a szerelem, dehogy ismernél törvényt, mely azt megtiltja tőled! Ha tudnád, hogy mennyire bűnös minden ember; dehogy szégyenlenéd magadat előttük.
Az ember mindig azt kockáztatja, hogy vagy azok csapdájába esik, akik gyűlölik és üldözik, vagy azok ölelő karjába, akik szeretik és meg akarják védeni.
Fura a kapcsolatokban, hogy két ember ugyanott kezd el valamit, és aztán valamilyen oknál fogva két különböző irányba haladnak tovább.
Tisztelni kell az embert! Nem sajnálni... Nem megalázni a sajnálkozással.
Semmi sem deríti fel gyorsabban belső rejtekhelyeinket, semmi sem leplezi le célirányosabban kisebb és nagyobb félrevezető manővereinket, mint egy bensőséges kapcsolat.
Facebook
Pinterest