Idézetek a kapcsolatról
Mindannyian csomópontok vagyunk egy olyan hálózatban, amely több milliárd más csomóponttal kapcsol össze minket. Ahhoz, hogy lássuk, hogy valaki milyen hatást gyakorol a kollektív környezetére, először is a saját hálózatában a többi csomópontot kell megvizsgálnunk, pontosabban az ezek által adott reakciót az illető teljesítményére.
A szupersztárok megbénítják azokat, akik ellenük versenyeznek, viszont szárnyakat adnak azoknak, akik együttműködnek velük.
Mind utazók vagyunk... összekapaszkodunk azokkal, akikkel a szívünk, s nem a kezünk köt össze, és reménykedünk, hogy oda érünk, ahová szeretnénk. És az út végén jövünk rá, hogy mind közül csak az számít, hogy tudtunk-e valamit adni magunkból, amitől az útitársunk több lett? Szebb és könnyebb lett-e az út a jelenlétünktől?
Az árulás nagyon intenzív érzés. Nem is ér fel hozzá más, csak egy anya azon ösztöne, hogy megvédje a gyerekét.
Azon töprengtem, hogy mi lesz abból, ha az ember odaajándékozza magát valakinek, az illető felnyitja a csomagolást, s látja, hogy nem az van benne, amire vágyott, de nem tehet mást, akkor is éppúgy mosolyognia kell és szépen megköszönnie az ajándékot.
A mi családunkban elsősorban azokat a kapcsolatokat ápoljuk, amelyeket itt és most tudunk megélni a szeretteinkkel. Ezért sem érzem különösebben szükségét annak, hogy feltétlenül része legyek mindenféle társaságnak és networknek; mert azok, akikkel igazán szoros viszonyban vagyunk, úgyis tudják, hogyan lépjenek velem kapcsolatba.
Ne izgulj, sikerülni fog. Nem fogjuk jobban csinálni, mint mások, de rosszabbul sem. Sikerülni fog, hidd el nekem. (...) Nekünk nincs mit veszítenünk, mert nincs semmink.
Légy kedvesebb azokhoz, akik rendesek veled. Majd ha öregebb leszel, te is rájössz, hogy nincsenek olyan sokan.
Mi, emberi lények érzéseinkből és gondolatainkból élünk. Kicseréljük őket egymással, ha egyazon helyen és egyazon időben vagyunk, beszélünk egymással, egymás szemébe nézünk, megérintjük egymást. Ezek hálója táplál bennünket, sőt mi magunk vagyunk a találkozásoknak és a cseréknek ez a hálója.
Amit gyerekként megteszünk, hogy beilleszkedjünk, az szigetel el minket felnőttként.
Egész életünket úgy éljük le, hogy próbálunk alkotni valami maradandót, valamit, aminek értelme és célja van, de ehelyett leginkább falakat emelünk. S amikor ráébredünk, hogy hidakat kellett volna inkább létrehoznunk, akkor már túl késő.
Vannak emberek, akikkel kapcsolatban az első pillanatban azt érezzük, mintha mindig is ismertük volna egymást. Ezek az emberek nem véletlenül találkoznak.
A pasik a gázt nyomják, nekünk taposni kell a féket, anélkül, hogy ők észrevennék. Aranyszabály.
Nem tudjuk, hogy miként kell kísérni egy másik embert egy krízisben. (...) Fontos megérteni, hogy nem kell semmit mondanunk, csak mély empátiával jelen lenni. És ne féljünk mások könnyeitől!
Borzalmas dolog a szerelemben a szánalom. Kevesebb lesz tőle az, aki adja, és az is, aki kapja.
Facebook
Pinterest