Idézetek a kapcsolatról
Miért élünk, ha nem azért, hogy minél könnyebbé tegyük egymás számára az életet?
Az élőkkel százszor nehezebb. Egy szellemmel naphosszat elbeszélgetnék.
Nem érte be azzal, hogy szépen nyújtsák át neki a pirítóst meg a vajat, azt akarta, hogy az ember szívét-lelkét is kitárja előtte, hadd nézegesse kedvére.
Magányban társat keresünk, mert nem bírjuk sokáig - s ha társunk van, előbb-utóbb újra a magányt, mert a közösséget sem bírjuk ki. Ez a "magánszívünk" szüntelen önellentmondása. Éppúgy működik, mint a lélegzés: beszívom: csak magam vagyok - kifújom: és az egésszel vagyok... Így védekezünk a fulladás ellen. Más szóval: így élünk.
Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt. Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt. Mit láttam benned? Magam végzetét. Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.
Nem titkolom, hogy gyengébb vagyok annál, kit vak bizalmad remélt támaszul, és nem szeretném, ha vaknak maradnál, s nem látnád: szegény fejem rád szorul.
Idegenekkel könnyebb, hisz csak egy pillanatra érintkezik az életetek. Nem okozhatsz nekik csalódást, mert nem tartozol nekik semmivel és ők sem várnak tőled semmit. A barátokat könnyű megbántani - ők mindent szeretnének.
Tápláljuk gyermekeink testét: de milyen ritkán tápláljuk az önbecsülésüket! Ha valami tetszik, készségesen ismerd el és nyilvánosan dicsérd meg - és az emberek dédelgetni fogják, kincsként őrzik majd, egész életükön át ismételgetik a szavaidat - évtizedekkel azután is, amikor te magad már régen elfeledted őket.
Barátságban és szerelemben egyaránt gyakran boldogabbá teszi az embert az, amit nem tud, mint amit igen.
Sose lesz lelki társad, ha te magad félsz megtenni az első lépést.
Egy barát és egy ellenség együttműködése kell, hogy szíved mélyéig megbántódj: az egyik megrágalmaz, a másik meg eljuttatja hozzád a hírt.
Veszteség mindenkit érhet mindaddig, amíg emberi kapcsolatok léteznek.
A szavaknak nagy hibájuk, hogy mindenki mást ért alattuk. Először egyeztetni kell őket, mint a különféle órákat.
Egy érzékeny embernek minden találkozásból van valami haszna vagy kára, mert érzelmeket és emlékeket ébreszt benne. A közönyös ember két lábon járó állapot: nem szív magába semmit, nem csordul túl semmitől, csak él a világban, mint egy befagyott erődítmény.
Márai azt írja a tapintatról és gyöngédségről, hogy az több és értékesebb, mint a tudás és az értelem, és becsesebb mint a jóság... Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a tapintat és az a gyöngédség, mely mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak... Ez a tapintat nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is.
Facebook
Pinterest