Idézetek a kapcsolatról
Még nem sejtettem, hogy minden emberi kapcsolatban ott van a fájdalom, és... két ember között, még ha nagyon erős szálak fűzik is össze őket, akkor is megmarad egy kis távolság, amelyet csak a szeretet tud áthidalni, de annak is minden pillanatban meg kell küzdenie ezért.
Nem tudunk csak egymagunkban létezni. Ezernyi szál kapcsol össze minket embertársainkkal, és ezeken a szálakon, mint érzőidegeken, a cselekvés okként indul el, hogy azután hatásként érkezzen vissza.
A vita - a tudás cseréje. A vitatkozás - a tudatlanságé.
Valamennyiünket alakítottak, meg megint átalakítottak mindazok, akik szerettek bennünket, s még ha nem is voltak nagyon kitartóak, az ő művük vagyunk - amelyet egyébként el se ismernek magukénak, és nem is olyan soha, amilyennek megálmodták. Nincs szerelem, nincs barátság, amely sorsunkat keresztezve ne munkálna az örökkévalóság számára.
Érzem, amit érzel, látom, amit látsz, Mégis másképp mondom, mint amit te vársz. Gondolhatok bármit, előbb mondod ki, Megbotlok egy kőben, s te fogsz elesni.
Az emberek túl sok falat építenek, és túl kevés hidat.
Határtalan a szív mélysége. Mindenkinek jut benne hely.
Vannak emberek, akik, ha bármiben is szerencsés vetélytársra akadnak, a benne levő jótól készek tüstént elfordulni, s csak a rosszat látják benne. Vannak aztán, akik, ellenkezőleg, épp azt a tulajdonságot akarják a boldog vetélytársban látni, amellyel legyőzte őket, s fájdalomtól elszoruló szívvel csak a jót keresik benne.
Valami odabenn mindig kiáltani akar. Aki szeret minket, tudja ezt, s meg is hallja.
Mindig magamra gondolok, és ugyanezt várom el mindenki mástól is. Én ezt nevezem rokonszenvnek.
Beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút, fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.
Reggel, elindulván a világba utcai ruháival együtt mindenki magára ölti a páncéljait is. Eleve védekezni akar mindenféle tüske, bántalom ellen. De mekkora öröm, ha valaki olyannal találkozunk, akinek jelenlétében legalább páncéljaink egy részétől megszabadulhatunk!
Régebben mindenki számára egy nyitott könyv volt az életem, de miután bezártam a könyvet, ők már csak a borítót fürkészhetik.
Van, hogy két ember úgy megy el egymás mellett, ahogy a vonatok találkoznak össze az éjszakában. A kivilágított ablak mögött pár elillanó másodpercre elkapnak egy képet, egy szót, és az emlékfoszlánnyal már futnak is tovább a maguk külön világa felé.
Emberek között, akiket egymáshoz kötött a végzet, nincs büszkeség.
Facebook
Pinterest