Idézetek a kapcsolatról
Ha sajnálkozunk, még mindig ketten vagyunk; a szánalom még mindig megosztottság. De van a kapcsolatoknak egy olyan magasságuk, ahol a hálának, szánalomnak nincs értelme többé. Itt már úgy lélegzik az ember, mint egy kiszabadult rab.
Amit másokban szeretünk, az nem ők maguk. Az emberek csakis azoknál a kapcsolatoknál fogva becsesek nekünk, amelyek hozzánk fűzik őket. Ezek a kapcsolatok változnak az élet folyamán, s velük együtt érzelmeink is megváltoznak.
Ha nem beszélsz azzal, akivel pedig szót lehetne érteni, veszni hagytál egy embert. Ha pedig beszélsz azzal, akivel nem lehet szót érteni, elvesztegetted szavaidat. Az okos ember sem az embereket nem hagyja veszni, sem a szavait nem vesztegeti el.
Milyen öröm örömet okozni! S az emberek mégis milyen ritkán szánják rá magukat.
Az érdek nagyon sok nyelven beszél és nagyon sok alakban nyilvánul meg, olykor még az önzetlenség alakjában is.
Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viselkednek veled, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél.
Két nagyon különböző ember is megtanulhat harmóniában élni egymással, ha felismerik, hogyan hozzák ki a legjobbat a másikból. Ez a szeretet jutalma.
A szeretteink néha nem veszik észre bennünk azt, amit nem akarnak észrevenni.
Nem abban áll egy ember valódisága, amit neked kimutat, hanem abban, amit nem tud kimutatni. Ha tehát őt meg akarod érteni, ne hallgass arra, amit mond, hanem sokkal inkább arra figyelj, amit elhallgat.
Aki nem ért meg egy pillantást, az a kimerítő magyarázatot sem fogja megérteni.
Akik a legközelebb vannak hozzánk, azokat ismerjük a legkevésbé.
Néha azért játsszuk az elérhetetlent, hogy megbizonyosodjunk a másik érzelmeiről.
A barátaimat a külsejük alapján választom meg, az ismerőseimet a jellemük alapján, az ellenségeimet pedig az intellektusuk alapján.
Minden ember egyéniségünknek mindig ugyanazt a részét bontakoztatja ki, valahányszor hozzánk ér, és többnyire azt, amit leplezni szerettünk volna. Fájdalommal nézzük, mint készíti a szeretett lény szemünk láttára a képünket, mint törli el legértékesebb erényeinket, mint állítja éles fénybe a hibát, a nevetségest, a bűnt.
Más fajtából való, mert más nemből való... Semmi úgy el nem választ bennünket, égitestet az égitesttől, mint a nem.
Facebook
Pinterest