Idézetek az igaz szerelemről
Ha egy szerelmi kapcsolat nem visz közelebb önmagamhoz, ha ebben a kapcsolatban nem segítem közelebb a társamat önmagához, akkor ez a szerelem - tűnjék bármily biztosnak és szenvedélyesnek - nem lehet igazi.
A szerelem az, amikor a másikat önmagadnál is jobban szereted. Amikor az ő élete sokkal többet jelent, mint a sajátod.
Sötét szavak csontvázán mámoros életként lüktet ez a szerelem: szívemben és agyamban muzsikál, önző húsomat csöndesíti és testvéreddé aláz és fölemel.
Egyszer valaki azt mondta, ha túl messze kerülsz az otthonodtól, elveszted a gyökereidet. Ha túl sok embert ölsz meg, elfelejted, hogy ki vagy. Ha csatában halsz meg, az életedet úgy issza be a föld, mint az esőt, és nyom sem marad utánad. De ha ilyen időkben mégis szerelmes leszel, a remény ismét kivirágzik a földön, és az élet megtelik szenvedéllyel.
Teremts egyre több és több megértést. Ezt szalasztják el a szerelmesek: van elég szeretetük, de megértésük nincs, egyáltalán nincs. Ezért a meg nem értés szikláin meghal a szeretetük. A szeretet nem tud megértés nélkül élni. Egyedül a szeretet nagyon bolond; megértéssel a szeretet sokáig élhet csodálatos életet - sok megosztott örömmel, sok megosztott, csodálatos pillanattal, nagyszerű költői élménnyel.
Azt, hogy a bölcsesség nem válasz, hanem a folyton változó szavakból való kigyógyulás, azoktól tudom, akik szeretik egymást, akik lábukat lógatva, szorosan egymáshoz simulva üldögélnek a narancsültetvény alacsony kőkerítésén, és jól tudják, hogy nem kapnak választ tegnap feltett kérdéseikre. Én azonban ismerem a szerelmet, és ezért tudom, hogy azt jelenti: megszűnik a kérdezés.
A szerelem ritkán tökéletes (...). Az emberek szívesen gondolják azt, hogy annak kell lennie, de áltatják magukat. Mert a szerelem tökéletessége éppen abban rejlik, hogy tökéletlen.
A szerelem (...) biokémiai szempontból nem sokban különbözik attól, hogy megeszel egy nagy halom csokoládét.
Úgy cselekszik a távollét A szerető szívekkel, Valamint a szél fuvalma A lángoló tüzekkel: Ha csak kicsiny s gyenge a láng, A szél mindjárt elfojtja; De ha immár elharapózott, Azt még inkább felbojtja.
A szerelem (...) egy részről szenvedély, más részről nagy színjáték is. Egy szerelemben az ember az összes vágyát meg fantáziáját rávetíti a másikra, és sokszor a saját fantáziájába szeret bele.
A szerelem gyümölcse a legnemesebb, a legősibb érzés: életet alkot. Senki sem tudja, honnan jön, hogyan jön, csak leszáll az ismeretlenségből az emberek boldogítására, a fiatal évek örömére, az öreg napok vigaszára, édes gond, féltő aggodalom, gyönyör és büszkeség, a gyermek az élet maga.
A szerelem nem törődik az áldozatokkal. Azzal se törődik, hogy mi illik... mi nem... a szokásokkal se törődik... a társadalmi szokásokkal (...). A szerelem még magával a szerelemmel se törődik! Azt akarja, amit akar, és pont!
Minden titkos emberi kapcsolat - barátság, szerelem s azok a különös kötöttségek, mikor ellenfelek találkoznak és szegődnek el, életre-halálra! - ezzel a varázsos megérintettséggel kezdődik; az álomszerű érzékeléssel, amely igazán olyan, mintha az álomban a valóságot érzékelné az ember: tömegben, idegenek között egyszerre megérint egy szempár, egy hang, s mintha elszédülnél, mintha a jelent egyszer már megélted volna, mintha előre tudnád mindazt, ami történni fog, a szavakat és mozdulatokat is; s mindez a legkomolyabb, végzetes valóság; s ugyanakkor álomszerű.
A szerelmeseket azért nem untatja az együttlét, mert mindig önmagukról beszélnek.
Gyakran esik meg, hogy egy kapcsolat, amelyet a szerelem kovácsol, átalakul barátsággá, ritkábban, hogy hosszú barátságból felvillan a szerelem szikrája.
Facebook
Pinterest