Idézetek filmekből
A bűntudat tartós szenvedés. Próbálhatsz neki hátat fordítani, de mindig megtalál és elevenen fal fel. Valaki küszködik, hogy megértse, miért van bűntudata, nem hajlandó vagy nem tudja igazolni magában az eredetét. Mások menekülnek a bűntudat elől. Pusztítják a lelkiismeretüket, amíg semmi se marad belőle.
A legveszélyesebb fegyver, amit ellenünk fordíthatnak, az a saját lelkünk. Kihasználják kételyeinket és bizonytalanságunkat, amik eleve ott lesnek ránk. Önmagunkhoz legyünk hűek, vagy mások elvárásainak feleljünk meg? Ha őszinték és nyíltak vagyunk, szerethetnek minket feltétel nélkül? Van-e elég bátorságunk ahhoz, hogy kiadjuk magunkból a legbelsőbb titkainkat? Vagy a végén mind kiismerhetetlenek maradunk? Még magunk számára is?
Vannak, akik soha nem adják fel a reményt, még ha a lelkük mélyén tudják is, hogy rég elveszett.
Van, aki minél kevesebbet tud, annál többet beszél.
Néhány ember bűnösnek érzi magát olyan dolgokért, amit megtett, és mások bűnösnek érzik magukat olyanért, amit nem tettek meg.
Azt mondják, egy szerelmes éppannyira titkolózik szerelme tárgya előtt, mint az őelőtte.
Aki viperafészekbe nyúl, számítson rá, hogy megmarják.
Mindig kérdőjelezd meg, kihez vagy hűséges. Akiben megbízol, elvárja, a legnagyobb ellenséged megkívánja, és az, aki számodra a legfontosabb, kétség nélkül kihasználja.
Mindnyájan titkolunk valamit a világ elől, álbarátságokat, elfojtott érzéseket, de a legrosszabb az, ha a szerelmet nem mutathatod ki. A legveszélyesebbek azok a titkok, amelyeket magunkban temetünk el.
Sok emlékem van emberekről, akikkel soha nem találkozom többé. (...) Ez az a hely, ahol szerelmes lettem, ahol megtaláltam a családom. Ez az, ahol orvosnak tanultam... ahol megtanultam felelősséget vállalni mások életéért. És ez az a hely, ahol találkoztam veled. Szóval rájöttem, hogy amennyit ez a hely adott nekem, annyit is vett el. Annyit éltem itt, amennyit túléltem. Attól függ, honnan nézzük.
Az emlék évekig, akár évtizedekig tökéletesen rejtőzködik, aztán hirtelen visszatér egy fotóval vagy egy dallammal, egy illattal, vagy akár egy ízzel.
Minden történetnek két oldala van, ahogy minden embernek két arca. Az egyiket mutatja a világnak, a másikat elrejti legbelül. Ezt a kettősséget a fény és a sötétség egyensúlya uralja. Mindnyájunkban ott rejtőzik a jó és a gonosz. Azoké a valódi hatalom, akik képesek elmosni az erkölcsi vonalat a kettő között.
Falak... mindenütt beléjük ütközünk, behatárolnak bennünket. Megpróbálhatjuk elkerülni őket, vagy áttörni rajtuk, vagy hagyhatjuk, hogy körénk záruljanak. Időnként azonban, ha mázlink van, valaki kinyit egy ajtót, és akkor rajtunk múlik, hogy lesz-e bátorságunk átmenni rajta.
Mi hozzuk a magunk szabályait, ezek határozzák meg, hogy mik vagyunk. Így a szabályok elvesztésével önmagunkat is elvesztjük és ismeretlen lényekké leszünk.
Menny és pokol között járok most a purgatóriumban. Életem vajon így fog eltelni? Amikor meglátom arcodat, a mennyek kapuja nyílik meg előttem, és a boldogság felé haladok, míg távollétedben a pokol tüze izzítja lelkemet. Lángolok, éget a sors vesszőcsapása.
Facebook
Pinterest