Idézetek a fejlődésről
Csak azt tudod kiadni magadból, csak olyan világot tudsz magad körül teremteni, ami benned van. Ha valakiben sok a keserűség és a csalódottság, még egy jókedvű, energiával teli beszélgetést is nehéz vele folytatni, hát még nagyobb dolgokat megvalósítani. Minden változás belül kezdődik és először a saját gondolkodásunkat és hozzáállásunkat kell rendbe tenni, utána tudunk csak sikerrel bármibe belefogni.
Sokszor éppen a legnagyobb kihívás segít abban, hogy világosan lássuk a fontos dolgokat és új, pozitív irányok felé induljunk el.
Nem az a lényeg, hogy igazad van-e. Hibázni fogsz. Még én is rengetegszer hibázok. Az a lényeg, mit csinálsz azután, hogy hibáztál és hogy tanulsz-e belőle.
Az emberi fejlődést nem az iparral mérik, hanem azzal, milyen értéke van az életnek. (...) Ez az, ami megkülönböztet egy kort. Ez az, ami megkülönböztet egy fajt.
Fejlődhetünk egy-egy területen anélkül is, hogy jobbá válnánk, mint egész.
Nagyon nem mindegy, hogy én felhúzok egy házat, de a mocsárba vagy sem. Ha a házat szilárd talajra húzom fel, nagyobb a remény, hogy körülöttem is fognak építkezni.
Ne akarjuk befolyásolni a folyamatokat! Előre tervezni bizonyos keretek között lehet, de a fejlődést irányítani képtelenség.
Ahogy egy kisgyerek rájön az agy szó jelentésére, mi is rálelhetünk a szavaink mögött az igazságra.
A nevelés nem külső és erőszakos kényszerítést, nem a gyerek fejébe töltött tudást jelent, hanem külső segítséget egy belső érlelődéshez.
A csecsemő kezdetben ösztönlény. (Ha éhes, szomjas, kakis... ordít, ha jóllakott, gügyög.) A kisgyermek érzelmi lény. (Gondoljunk arra az üvöltésre, amely olykor apró vágykielégítetlenség hatására jelentkezik és arra a szívből jött kacagásra, amellyel parányi örömöket jutalmaznak a kisgyermekek.) A kamaszkor táján alakul ki a felnőttekre is jellemző logikus gondolkodás készsége. (Ilyenkor már nem szimpátia alapján, hanem igazságérzetből ítélkeznek a gyerekek.) Szellemi életünk azonban folyamatosan tovább fejlődhet, és eljuthatunk az érzelmektől meglehetősen függetlenített, belátásból fakadó, teljes emberiségben gondolkodó közösségi magatartásig.
Talán ezt jelenti a felnőttség: megszűnünk szereplők lenni, akik arra mennek, amerre a cselekmény viszi őket. A felnőtt tudja, hogy szereplő helyett lehet alkotó.
Az egész élet célja nem egyéb, mint a fejlődés. Mindennek, ami eleven, elidegeníthetetlen joga van minden szintű fejlődéshez, amire csak képes.
Mindannyiunknak ki kell derítenünk, hogy mi az, ami a leginkább működik számunkra, és mitől válhathatunk önmagunk legjobb változatává.
Előbb-utóbb mindenki megleli azt, amit keres, mindenkit áthat a béke (...), s elfogadja: csak azt érdemes magukban életben tartani, ami előbbre visz.
Egyetlen módon lehetséges csak, hogy a kudarcnak ne vegyük hasznát - és csakis ezáltal válhat rossz tapasztalattá -, éspedig az, ha nem tanulunk belőle.