Idézetek az elfogadásról
Karját égnek emelve harsogta Isten felé: "Miért éppen velem történik mindez?" Néhány pillanatig szótlanul figyelte a csillagokat, és mivel a magasból nem érkezett válasz, megrántotta a vállát, és azt dünnyögte: "Jó, jó, tudom! Miért ne épp velem történne?!"
Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem.
Aki nem támad, aki csak védekezik, az már nem él, csak létezik.
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de egyáltalán nem aggódom a korom miatt. (...) Miért is kellene bárkinek aggódni a kora miatt? Nem tudunk ellene mit tenni, nem leszünk fiatalabbak. Nem aggaszt, csak ki akarom élvezni az életet. Szerintem a kor jó dolog, mert egyenlő azzal a tapasztalattal, amit megéltél, és én az összes tapasztalatot, amelyre szert tettem az életem során, az előnyömre használom.
Néha akkor is követni kell a parancsokat, ha az ember nem akarja.
Ha az ember nem akar eltörni, muszáj meghajolnia.
Semmi sem annyira rossz, hogy ne tudna tovább romlani.
A rosszat is? - jó. De, hogy a Legjobbat is meg lehet szokni!
Rájött, a düh annak árt a legtöbbet, aki szabadjára ereszti magában. Megértette, hogy nagy mértékben az embertől, és nem a sorstól függ, hogy keserűségben vagy boldogságban éli le az életét; hogy a békét a megváltoztathatatlanba való beletörődés révén lehet elérni; hogy a család és a barátok adják az élet értelmét, és hogy a létezés célja a másokkal való törődés.
Minden a párjával illik össze. A párunk pedig olyan, mint mi vagyunk, abban az értelemben, hogy hasonló. És mennyire hasonló két cipő, amely egy pár? Lényegileg. A legfontosabb dolgokban megegyeznek.
A hullámok elérik a partot. Ugyanúgy, ahogy tegnap, ugyanúgy, ahogy holnap. Az órák egymás után telnek. Napkelték. Napnyugták. A hold lesoványodik, azután megdagad. A gépek kattognak, ketyegnek. Éteri ritmusok, értelmetlen mozdulatok. Az egyetlen épeszű megoldás a közönybe való menekülés.
Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
Ha nem szeretem őt olyan mérhetetlenül, e pillanatban talán megütköztem volna különös hangsúlyán és arcának szinte vad kifejezésén. De így, hogy ott ültem hozzásimulva, felszabadultan az elválás lidércnyomása alól, csak arra a mennyei boldogságra tudtam gondolni, hogy ő is szeret.
Sok ember undorodik a gondolattól, hogy két férfi egymáshoz nyúl. Szíve joga. Ám azért, mert valamitől undorodnak, az még nem lesz erkölcstelen. A franciák csigát esznek, a kínaiak pókot, a melegeknek meg összesercen a borostájuk, amikor csókolóznak. Az ő nemi életük sem tartalmaz olyasmit, amit mások ne csinálnának, még ha a hangsúlyok értelemszerűen máshová tevődnek is. Különben is: egy kapcsolat, egy nemi élet, egy élet megítélése ne azon múljon, mit hova tesz az illető, hanem hogy tud-e szeretni, hűséges-e, támasz-e a bajban. E téren a melegeket se kell más mércével mérni, mint a többi embert: van köztük ilyen is, olyan is.
Nincs hazugabb szó, mint az "elfogadás"! Egy kertet sem "fogadok el" ha gazos, ha teli van szeméttel. Egy kutyát sem, ha loncsos, bolhás, és büdös. Bármit és bárkit, ha szeretek: gondozom. Mert "fölfelé" látom! És oda akarom emelni, ahol látom. Ez nem örökös elégedetlenséget és bírálgatást jelent, hanem a szív szemének a természetes igényét.
Facebook
Pinterest