Idézetek a döntésről
A legnehezebb döntésekhez nagyon erős akarat szükséges.
Bosszúállók: Végtelen háború c. film
Bármikor változtathat valamin, elmehet, vagy minden erejét latba vetheti - abban az esetben, ha valami igazán fontos önnek.
Ha már hibáznod kell, hibázz vakmerően!
A vevők belépnek egy eladó házba, és a következő harminc másodpercben már el is döntik, hogy az ingatlan érdekli-e őket.
A várakozás nagyobb teher, mint maga a tett, mert amikor a tett pillanata elérkezik, úgyis megmutatkozik a természetünk. Az aggályok semmivé lesznek, és minden magától értetődik.
Életünk során sok döntést kell meghoznunk, és végső soron ezek a döntések határoznak meg bennünket.
Ne próbáld kitalálni, mi következik! Várj! Nem az előrelátással fogsz győzni, hanem azzal, hogyan reagálsz a helyzetre.
Az életben sokszor válaszút elé érkezünk, döntünk, merre tovább. Ez valakit bölcsebbé tesz, és valakit nem. Egyes kapcsolatok tartósak lesznek, mások felbomlanak. Ami valaha volt, nem maradhat meg változatlanul, bármennyire is szeretnénk.
Nézzünk körül szélesebb ismeretségi körünkben, jobb híján a Facebookon, számláljuk meg, hány férfiról tudjuk, hogy verdeng egy eldöntendő kérdés börtönében. Latolgatja, mondjuk, hogy összeköltözzön-e a barátnőjével. Elvegye-e feleségül? Gyártson-e vele gyermeket? Avagy: hagyja-e el a családját valamely új szerelem kedvéért? Esetleg: váltson-e lakhelyet, állást, országot, jóbarátot, életstílust, szenvedélyt? És mi a sztenderd válasz? Az, hogy IGEN, de NEM. Mert sok érv szól amellett, hogy lépjen, de legalább ugyanannyi amellett, hogy mégse. Következésképp a végeredmény általában: IS. Márpedig így soha semmit nem döntünk el. Fontos ügyeinkben ezzel az IS-sel addig halogatjuk az elhatározást, míg sorsunk keresztútjainál szinte sosem mi döntjük el, hogy merre menjünk, hanem az idő. Fennköltebben: az Égiek. Hívőknek: az Isten. Anyagelvűeknek: a Sors.
Hány olyan pillanat játszódik le az életünkben, amikor igazán döntő lépésre szánjuk el magunkat? Nem túl sok. Főleg azért, mivel általában csak utólag derül ki, mennyire fontos is volt az a döntés.
Kész tényeket könnyebb tálalni.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
Ha sebezhetők vagyunk, ritkán tudunk megfontoltan cselekedni.
Minden cselekedeted következményekkel jár, ahogy annak is megvannak a maga utóhatásai, ha valamit nem teszel meg.
Mindenkinek van választása. Persze nem minden választás kedvező.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
Amikor problémát teremtesz, fájdalmat teremtesz! Mindössze egy szimpla választásra, egyszerű elhatározásra van szükséged: bármi is történjék, nem teremtek magamnak fájdalmat. Ez ugyan kis döntés, de radikális! Addig nem szánod rá magad, amíg torkig nem vagy a szenvedéssel, amíg igazán eleged nem lett belőle. És addig nem is tudod elhatározásodat keresztülvinni, amíg hozzá nem jutsz a most erejéhez. Ha nem teremtesz több fájdalmat magadnak, akkor már másnak sem fogsz.