Sue Monk Kidd

Az emberek általában inkább meghalnak, mint hogy megbocsássanak. Megbocsátani annyira nehéz. Ha Isten így szólna: "Választhattok: vagy megbocsátotok, vagy meghaltok", sokan egyből rohannának koporsót rendelni.

Az igazság átokként nehezedik az emberre. Útra keltem egy a hazugságokkal teli bőrönddel, hogy megleljem az igazságot, de már nem tudtam, melyik a nehezebb, melyik cipeléséhez kell több erő. Nem mintha számítana, hiszen ha az ember megtudja az igazságot, már nem mehet vissza a hazugságokkal teli bőröndért. Akár nehezebb, akár könnyebb, az igazságot kell cipelnie tovább.

Ha nem is vagy túl jó valamiben, ha szereted csinálni, az már elég.

A történelem nem csupán tények és események halmaza. A történelem egyben a szív fájdalma is, és a történelem addig ismétli önmagát, amíg képesek nem leszünk átérezni mások szívfájdalmát.

Honnét tudja az ember, hogy Isten hangját hallja? Én úgy hittem (...), az Ő hangja, bár az is lehet, hogy a saját szabadságvágyam szólított. Vagy talán a saját hangom. Számít ez?

Vigyázzatok, mert kétszeresen is rabszolgasorba kerülhettek, testben és lélekben is.

Nincs olyan fájdalom a földön, amely ne sóvárogna együtt érző szemtanú után.

Az ember úgy lázad, ahogyan bír.

Ha már hibáznod kell, hibázz vakmerően!

Lementem a lépcsőn, és közben mindenhol és mindenben az együtt töltött évek nyomait láttam. Betöltötték az egész házat, és egyáltalán nem értettem, hogyan képes szerelem és megszokás azzá a furcsa eleggyé összesűrűsödni, amit úgy hívunk: élet.