Idézetek dalszövegekből
Amíg nem ismersz, ne mondj semmit rólam, Hogy honnan jöttem, hogy merre tartok én. Úgyis hazugság lesz minden egyes szóban, Mert aki nem ismer, az nem is lát belém.
Vannak, kiknek szemét a hazugság nem bántja, és sok van az, ki meredt szemmel nézi, mégse látja.
Rossz voltál, jó lettél, Megbántad, ha vétkeztél. Múltad múlt réges-rég, Volt mi volt, továbbmentél. Menj az úton, menj tovább, Ne nézz, ne nézz vissza már!
Várom, hogy egy angyal érkezzen, És fizessek a bűnért, ha vétkeztem, És ha el kell mennem innen, meglehet, Hogy te temeted el a testemet. Várjuk, hogy egy angyal érkezzen, És én fizetek a bűnért, mert vétkeztem, És ha el kell mennem innen, hát elmegyek, De kérlek, temesd el a testemet.
Ahogyan mások, én is kerestem, Milyen a boldogság, ha végtelen. S jónak hittem, ha behunyt szemmel, Vadulva, csapongva repdestem A színesre hazudott mennyben.
Szeretném ha az lennék, ami szeretnék, És ha azzá lettem, akkor azért szeretnél! Hű maradnék magamhoz, maradnék ennél a szerepnél, Egy lennék örökre, igen, tettre kész.
Szeretném, ha egyszer én lennék a nap, Világosságot hoznék, újra látna minden vak, Felmelegíteném az átfagyott, kihűlt testeket, Mosolyt csalnék, felvidítanám az elborult lelkeket. Szeretném, ha egyszer madár lehetnék, Ha lenne két szárnyam és repülhetnék, Útra kelnék szabadon, amire mindig vágytam én, Fent a magasban, ahol tényleg kék az ég.
Lehet, hogy elkövettem jó néhány hibát, Kaptam már eleget a sorstól, Tanultam a jóból, a rosszból.
Mondd meg, ilyenkor hol van az Isten, hol van az, akiben eddig hittem? Nincsen igazság itt a Földön, ha ember van, hogy embert öljön.
Ugyanaz vagyok, Aki megtalált És elveszített.
Amikor állok a tűzben, Bele fogok nézni a szemébe. Megengedem az ördögnek, hogy tudja, Elég bátor voltam meghalni.
Arcom simult a tenyeredbe, míg kettőnkre borult az éj leple, Meghaltam abban az érintésben és csókod keltett életre.
Kereslek néptelen utakon, de csak a semmi vár, Dörögve zúgnak a betonon lánctalpas éjszakák. Falakról bámul az unalom, csak a csend szól rám, Csillagok hullnak, születnek újak, és te messze jársz.
A magány nem gyógyít, az írás nem kezel, A gép nem gyógyír, a DELETE nem vesz el. Elvágyódnék hozzád, örök börtönöm leszel, Talán a közöttünk lévő rácsokon az idő majd reszel, S ha majd a zárkán átlátsz és észreveszel, A legboldogabb emberré és szabaddá teszel.
Csend van, megyek az úton, nem szólnak hozzám, Nincsen szeretőm, nincsen ágyam, nincs hazám, De bárhol járok, nekem mindenütt ugyanúgy jó, Én, a nyughatatlan világcsavargó.
Facebook
Pinterest