Idézetek a boldogságról
Mi nem csak egymást öleltük, magunkhoz vontuk az éjszakát, a fényes villámokat, s az általuk szabdalt eget, a sárkányüvöltő mennydörgést, a rongyosodó felhőket, a fellélegző növényeket és a búvókövet keresgélő békát, s részévé lettünk a végtelennek, a teljességnek. Mi voltunk minden: fű, fa, ég és eső, fény és meleg. Ránk talált a harmónia, elszenderedtünk hullámain.
Az igazi boldogság néma, mint a harmatcsepp közepe, mint a titkos vágy, melyet nem kiált el senki.
A boldogság semmi egyéb, csak a jó érzés. A jó közérzés. Az az érzés, hogy érdemes az embernek élni.
Üdvözlöm házamban! (...) Lépjen be szabadon, távozzék békében, és hagyjon nálunk valamit a boldogságból, amit hozott!
Az elkülönülő boldogság nem boldogság.
Borisz Leonyidovics Paszternak
A boldogságot nem lehet megbeszélni, nem lehet megosztani, és nem lehet megtartani.
Tudja, mi a baja? (...) Boldog! Olyan boldog, hogy titkon azt gondolja: meg sem érdemli. És ez félelmet fecskendez a szívébe. Fogadja el a szerencséjét, nem kis része volt benne. Élvezze, amit elért, ne rettegjen attól, hogy mindez elmúlhat, véget érhet. Ha egy sikeres ember effélén rágódik, az olyan, mintha a Nap kevesellné fényét-melegét. Pusztító luxus.
Boldog voltam, és a boldogságomat terjesztettem magam körül. Az emberek örültek nekem, amikor látták, hogy jövök.
Boldog?! Valamikor az őskorban egy agyalágyult ősember kitalálta ezt a süket szót, aztán a sok utód elkezdte szajkózni. Kergetik. Rosszabb, mint amikor - a moziban láttam - a kocsis az ostor végére kötve szénát lógat a lovak elé, hogy a pacik azt higgyék, csíphetnek belőle. Futnak a lovak, a széna meg mindig előttük lóg, hiába kergetik.
Az ember nem oszthatja meg valakivel az élete egyik szakaszát, ha nem ismeri el, hogy az egésznek csak akkor van értelme, ha hajlandó adni. A boldogságot nem lehet csak az ujjunk hegyével megérinteni. Az ember csak kétféle lehet: van, aki adni szeret, és van, aki kapni. Én először mindig adok, és csak utána várom el, hogy kapjak is valamit, de végképp keresztet vetettem az önzőkre, és túl bonyolultakra meg azokra, akiknek a szíve túl fösvény ahhoz, hogy megszerezzék a jogosultságot a vágyaikra meg a reményeikre.
Az átmeneti boldogság elfeledteti velünk, hogy milyen áron jutottunk hozzá.
Az ember gyakran elkövet bevallhatatlan tetteket a boldogsága érdekében, anélkül, hogy valóban boldogabb lenne tőle.
A pénz igazán keveset ad a boldogsághoz.
Beszélt a le nem szedett gyümölcsről, amelyet az ember hagy megrohadni a földön. A boldogság nektárjáról, amelyet - hanyagságból vagy megszokásból, bizonyosságból vagy dölyfből - soha nem ízlelünk meg.
A boldogságot nem lehet birtokba venni; legföljebb egy időre kibérelhetjük, de csak lakók leszünk, nem pedig tulajdonosok. És nagyon pontosan kell fizetnünk a lakbért, különben gyorsan kipenderítenek.