Idézetek az ateizmusról
Volt idő, amikor a vallás uralta a világot. Azt hívták sötét középkornak.
A teológia a megismerhetetlen megmagyarázásának a kísérlete olyan fogalmakban, amelyeket nem érdemes megismerni.
Akiket úgymond átformált Krisztus szeretete, sok esetben mélységes, ha nem kifejezetten gyilkos intoleranciával fogadják a kritikát. Miközben szeretnénk ezt az emberi természetnek tulajdonítani, az is világos, hogy gyűlöletük jelentős erőt merít a Bibliából. Hogy honnan tudom? Mert legindulatosabb levélíróim mindig fejezet és vers szerint idézik.
Lehet kételkedni Krisztus isteni mivoltában, és lehet ugyanakkor erősen hinni, hogy jó dolog azt cselekedni a felebarátodnak, amit szeretnél, hogy a felebarátod cselekedje neked is. Ezt a két nézőpontot lehet egyidejűleg is elfogadni.
Nem hiszek Istenben, legalábbis egy olyanban nem, aki ellenem dolgozik.
Mire a 22. életévem befejeződött, új ember voltam - ateista. (...) Akkor roppant mohósággal estem neki ateista könyveknek. Ma pedig úgy érzem, mintha ez a reneszánsz ki tudja milyen régen lett volna, ha "istentelen" iratok kerülnek szemem ügyébe, fitymálva félredobom. "Hát érdemes ilyen kérdésben bizonykodni - hiszen tudjuk, ezt már mindnyájan tudjuk ezt már századok óta; gyerekség az egész!" Mintha bizony én is századok óta volnék ateista s nem 4 esztendő óta.
A keresztény mitológia szentháromsága (...) a gondolkodást rabláncra veri, kimondván: "Ezt nem értheted meg, nyomorult ember! Ne is gondolkozz felette, mert ilyenkor még a gondolkodás is halálos bűn"!
Ha én nem tudom, hogy ez vagy amaz a tárgy hogyan került egy általam gondosan elzárt helyre, mért kellene nekem föltétlenül rege-szerkesztésbe bocsátkoznom. "Mivelhogy éppenséggel nem lehet kisütni, miként került ez a tárgy ide, mivelhogy ez az eset teljesen fölfoghatatlan, azért egészen bizonyos, hogy ez meg ez hozta ide." Ilyen okoskodás képtelenség. Pedig így járunk a világgal is. Miért nem mondjuk egyszerűen: nem tudom megmagyarázni létezésének okát. S ezzel vége.
Az "ember" keménynyakú, büszke egy legény. Nemcsak merészen (vagyis elbizakodottan) szembeszáll a végtelennel, sőt még magának is részt tulajdonít belőle."A lélek halhatatlan!" mondja. Ne firtassuk, hogy mit kelljen léleknek nevezni, csak azt állapítsuk meg, mit jelent az, hogy ez a léleknek nevezett valami halhatatlan. Azt jelenti ugyebár, hogy időben végtelen - de csak az egyik irányba! Mégpedig előremenő irányba. Azt mindenki kell hogy elismerje, hogy visszamenő irányba nagyon is véges - akkor kezdődik, mikor az ember megszületik! Elképzelhet-e olyat, ami egyik irányba véges, a másikba végtelen?! Ez fából vaskarika!
Rövid idővel ezelőtt még mindenkit meg akartam volna nyerni az ateizmusnak, mert hogy csak a gondolatbeli szabadság boldogít! És most - csináljon mindenki amit akar, mi közöm hozzá.
Önmagában véve a vallás csalás terméke. Nemes cél érdekében kitalált hazugság.
Remény nélkül nem lehet élni. Néha már sajnálom, hogy nem hiszek Istenben. Ha hinnék, bízhatnék benne, és azt is gondolhatnám, hogy a Gondviselés mérte rám ezt a megpróbáltatást.
Gyerekkorom óta nem imádkoztam zsinagógában; arra a kényelmes álláspontra helyezkedtem, hogy agnosztikus vagyok. Így nem kellett alávetnem magam a dogmák képmutatásának, de nem is kellett lelepleznem magam mint ateistát, aki nem hisz Istenben.
Isten csak egy eszme. És ha a lovaknak lennének eszméik, akkor az ő istenük ló volna.
Az imádság csak annak a megnyilvánulása, amit a pszichológusok "mágikus gondolkodásnak" neveznek, így hát nincs Isten. Ha mégis van, akkor miért jönne ide, hogy énrám vigyázzon?
Facebook
Pinterest