Végzet
A kutyafalka elkapja a nyulat, akárhány kanyart ír.
Egy ember ül a kocsmában Damaszkuszban. Felnéz a poharából, és a halált látja, aki a sarokból mered rá. Felkiált: "Még nem jött el az időm!" Lóra pattan, és vágtában menekül Damaszkuszból. Átvág a sivatagon, és megérkezik Szamarrába. A hosszú úton megszomjazott. Megáll egy kútnál, ahol már várja a halál. (...) Amikor másodszor találkoznak, az ember így kiált: "Lehetetlen! Elszöktem előled Damaszkuszban." A halál szelíden a vállára teszi a kezét, és azt mondja: engem is meglepett, hogy Damaszkuszban látlak, mert a találkozónk helye mindig is itt volt a kútnál Szamarrában. Hiába minden. Az ember nem menekülhet, a végzet lesújt rá.
Nincs is Isten, csak a végzet, az események mindannyiunk számára előre meghatározott láncolata.
Hiszek a végzetben, hogy minden találkozásnak és történésnek célja van az életben, de hiszek abban is, hogy rajtunk múlik, hogy észrevesszük-e az utunk során felkínálkozó lehetőségeket, ezáltal tehát mi is alakíthatjuk az életünket.
Meg lehet változtatni a sorsot? Egyrészről minden el van döntve, le van írva. Másrészről van szabad akaratunk. A döntéseink is meghatározzák a sorsunkat. Lehetetlennek tűnik, hogy ez a kettő - a végzet és a szabad akarat - együtt létezhessen, mégis ez a helyzet. Ahol ez a kettő összeér - ahol a végzet találkozik a szabad akarattal - ott jut szerephez az emberi viselkedés.
Facebook
Pinterest