Várakozás
Van a várakozás... Ami sokféle lehet. Várhatsz olyasmit, amit valójában nem vársz, de mégis, kénytelen vagy, mert nem kerülheted el. Várhatsz olyasmit, ami már megszokottan érkezik életedbe, ami közömbös, ami mégis, mindig érkezik, és elviseled. De van, amikor olyasmit vársz, ami már a várakozás idején különös varázzsal tölt el. Ami életedben csak nagyon ritkán fordul elő - ha egyáltalán megadatik valaha is. Várakozás egy találkozásra, várakozás Valakire, akit ismersz, mégis, most ismered meg. Akinek tudod az érintését, mégis, most érint meg. Akinek hallottad hangját, mégis, most hallod meg. Akinek érzed szépségét, mégis, most látod meg. Akinek ismered ölelését, mégis, most öleled meg. És várod. Várod ezt a találkozást. Várod, hogy megismerd, hogy megérintsd, hogy eggyé válj vele, hogy a találkozás csodája egy másik világba repítsen.
Lehet, hogy az ember nem kapja meg, amire vágyik, de ez sem foszthatja meg a várakozás boldogságától.
Ha fájnia kell, akkor most fájjon (...). Mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni. Ha választania kell, hát válasszon hamar. Én várni fogom. Vagy elfelejtem. A várakozás fáj. A felejtés is fáj. De minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk.
A várakozás már nem is várakozásnak tűnt, egyre inkább úgy éreztem, mintha egyszerűen ez lenne az élet: figyelemelterelő feladatok végzése, miközben továbbra sem történik meg az, amire várunk.
Minden várakozáshoz más-más érzés társul. Más érzés buszra, vonatra várni, vizsgára, eredményre, mozira, színházra, meccsre, egy esküvőre, gyermek születésére, zebránál a zöld lámpára, nyári szünetre, szabadságra, utazásra, hazatérésre... mind-mind várakozás. És mind más. Egész életünk várakozások sora. Minden napra jut várakozás. Nekem mára mind közül a legszebb jutott. Te.
Élni annyi, mint vágyakozni. És aszerint, hogy az ember a vágyakozást édesnek vagy keserünek tartja, itéli jónak vagy rossznak az életet.
A tehetetlen várakozásnál nincs rosszabb. Az idegőrlő várakozás lassan, de biztosan mérgezi az elmét.
A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Mindig az a legjobb pillanat, mielőtt történni fog valami. Mint amikor a férfit várod, akit szeretsz, vagy mikor épp kibontasz egy ajándékot.
A várakozás... az a legrosszabb. Állandóan azon rágódni, mi történik még. És hogyan? És várni, hogy megtörténjen.
Várni, az nehéz. A várakozás őrli meg az idegeket, az töri le a szarvakat, az oszlatja el legjobban az önbizalmat.
A várakozás ott csal meg, ahol
Legtöbbet ígér; s akkor sikerül,
Mikor a remény csüggedésbe hül.
Semmi sem feszíti annyira túl, semmi sem teszi annyira tönkre az idegeket, mint a várakozás.
Facebook
Pinterest