Vallásos vers
Atyám, tárd ki karod,
Ragadd meg életem.
Nyisd fel szemem,
Hadd lássam fényedet.
Tölts be
Kiapadhatatlan szereteteddel,
Készíts nekem helyet
Ott fenn a mennyekben.
Köszönöm, leányok, szép tojás adását,
Áldja meg az Isten e háznak gazdáját,
Ékes gazdasszonyát,
S ragyogó fáklyákkal rakja meg udvarát!
Most jövök keresztül nagy hideg havason,
Tizenötödik napja, hogy mindig utazom.
A Jordán vizéből egy kis üveget hoztam,
Melyben az Úr Jézus - megkeresztelkedett.
Azt hallottam, egy virágszál el akar hervadni,
meg szabad-e locsolni?
Angyalok húznak a világ fölött.
Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke!
Megszületett az Igazság, a Jóság,
akit úgy vártunk: megszületett végre!
És imára is kulcsolom kezem,
Úgy esedezem szívetlenül - szívért,
Szárazon adom Istennek magam,
Hátha reám bocsátja harmatát,
És kinyílik a kőből egy virág.
De jó lenne jónak lenni,
a nagy Istent megkeresni,
a lábához kuporodni,
és az Igét befogadni.
Nagy Úristen vegyed ez verseket,
Szeretettel néked szerzetteket,
Kérünk tarts malasztban lelkünket,
Adjad mennyben örök életünket.
Kegyelmes Isten, kinek kezében
életemet adtam,
Viseld gondomot, vezérld utamot,
mert csak rád maradtam.
Üzenetem hozzád, ifjúság:
csak egy út van, mi biztosan vezet!
Keresd meg az Igazság fényénél,
el ne tékozold kibomló életed.
Küzdj bátran, harcolj és csatázz!
Lesz kemény ütközet, de győzni kell!
Van, aki segít, elkísér utadon,
minden veszélyen át:
az Isten, ha hiszel!
Megvetve, oh Isten, törvényedet:
Kicsúfolám hatalmad, létedet!
Igaz vagy s rettentő, midőn magad
A tagadóval megösmérteted!
Ki lázadón reád fegyvert fogék:
Saját szivembe mélyedt fegyverem...
A mélységből kiáltok: könyörülj!
Im bünbánatban mellemet verem.
Boldogasszony, ezer évig
Édesanyánk voltál,
Eleink, ha hozzád sírtak,
Hozzájuk hajoltál:
Száz ostorral ostorozzon,
Csak ez egyért, Boldogasszony,
A jó Krisztust kérd meg:
Négy-víz-parton, három-hegyen
Mindörökké magyar legyen
A máriás ének.
Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.
Dal helyett csak imádkozom,
Néma érzéssel áldozom:
Félek, a szó kimondva ránk,
Az égbe nem hat már imánk
S hibáinkat újra meg újra
Tűrni már az isten is únja.
Legyőzhetetlen!
Égi dimenziók, örök arányok
Isten diktálta, ember-írta Könyve!
Küzdünk ellened porszemek, parányok...
taposunk vérbe, sárba, könnybe,
és nem bírunk veled.
Te élsz korok felett és föld felett.
Facebook
Pinterest