Tolerancia
Civilizált emberek akkor sem esnek egymásnak, ha eltérő a véleményük vagy a világlátásuk.
A boldog élet egyik nagy titka megtanulni értékelni a bennünk rejlő különbözőségeket.
A másság iránti tolerancia tanult dolog, a civilizáció egyik vívmánya. Természetüknél fogva az emberek gyanakvók a tőlük sokban különbözőek irányában, függetlenül attól, hogy a gyanús egyén a szakadék túlpartjáról átsurranó betolakodó vagy helyben született rendbontó.
Ateista vagyok, és elvárom minden rangú-rendű hívőtől, hogy tisztelje ebbéli meggyőződésemet. Ugyanakkor - és éppen ezért - magától értetődőnek tartom a viszonosságot; a tolerancia nem azt jelenti, hogy a hívőnek tudomásul kell vennie az én tiszteletlenségemet.
A tolerancia azt jelenti, mi tudjuk, hogy az ismereteink, tudásunk, eszközeink az igaziak, de elviseljük, toleráljuk, ha mások ezt esetleg nem tudják, és nem ennek megfelelően látják a világot, nem eszerint viselkednek, gondolkodnak, érvelnek.
A tolerancia akaratlanul is együtt jár valamiféle felsőbbrendűség-érzéssel, és ezért nem is becsülöm nagyon sokra, bár kétségtelenül jobb, mint az intolerancia, ami ugyanennek az életérzésnek egy agresszívebb kifejeződése.
A tolerancia leginkább azt az elkötelezettségünket fejezi ki, hogy senkinek az életét nem tartjuk előbbrevalónak a másikénál.
A tolerancia tulajdonképpen csak múló érzület lehet: elismeréshez kell vezetnie. Megtűrni annyit jelent, mint megsérteni.
A tolerancia fogalmának meg se kellett volna születnie. Ha jó szándékkal és kíváncsisággal fordulsz a másik felé, ami szerintem az élet alapja, akkor nincs külön arra szükség, hogy toleráld.