Temető
Ez egy temető. Itt mindenki furcsán viselkedik, és mindenki békén hagyja azokat, akik furcsán viselkednek. Ha itt egy kőhöz beszélsz, azt gondolják, agyadra mentek az érzelmek, ha ugyanezt csinálod a parkban, letartóztatnak. Van valami íratlan szabály, vagy ilyesmi.
Ha valaki egy temető magányában dolgozik, egy idő után a hely néma részévé válik, és kísértetként mozog a sötétben, akár suttogás a sírkövek között.
Egykor, régen, haj de féltem, Ha temetőkertbe léptem! Vége már a félelemnek: Nagyapóék itt pihennek. Testem, lelkem hogyha fáradt, Ide jőni érzek vágyat; Ide jövök este, reggel, S beszélek az öregekkel.
A temetőben az a vigasztaló, hogy ők halottak, ellentétben velem. Valaha emiatt bűntudatom volt, de ma már nincs.
Egyetlen történet, ballada, a hivatalos történelem sem tud olyan beavatottan és őszintén mesélni, mint (...) a sírkövek, melyek önmagukban is külön történetek. (...) Van, amelyik alszik, van, amelyik elfáradt, akad közöttük megtört, és olyan, amelyik egy másik kőre támaszkodik, és mindannyian próbálnak ellenállni az időnek.
Ha az emberek úgy tekintenek a temetőre, mint a túlvilág kapujára, akkor természetes jelenségként tudnak a halálra gondolni, és könnyebben elfogadják. Ám ha a temetők köré falakat emelnek, az emberek távolabb kerülnek a haláltól.
A haláltól félünk, de a sírkövektől mindenkinek kéjes izgalom ül az arcára. Mintha keresztrejtvényt fejtenénk.
Nyitott kapuján belépve, temetőn állék, hol százados fák árnya alatt csak itt-amott fejérlett ki egy-egy sírkő a fűtakart egyszerű halmok között. Ki az, ki temetőn meghatva nem érezné magát? mint gyermek, mert fél, hogy az elhúnytak visszajönnek; mint férfi, mert tudja, hogy a föld senkit vissza nem ad.
Lelkünk soha sincs olyan közel a valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek és a hazugságnak. A lét éppolyan meztelenné válik, mint a születésünk pillanatában. Nincs már gazdag, szegény, ellenség, barát - az önzés falai leomlanak, és megszűnik az esztelen rohanás.
Amikor besötétedik, a temetőben számtalan gyertya gyullad ki, mintha csak gyermekbált rendeznének a halottak. Igen, gyermekbált, mert a halottak ártatlanok, mint a gyermekek.
Esőben a temető a világ legszomorúbb látványa, mert az eső könnycseppekre emlékeztet; de a behavazott temető hívogató. Télen a halottak is bölcsőben fekszenek.
A temetőre az van kiírva: FELTÁMADUNK! Akkó má' jobb a kocsma, me' oda meg az, hogy SOSE HALUNK MEG.
Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit.
Facebook
Pinterest