Rossz emlék
Vannak ilyen rémes pillanatok az ember életében, amelyek kitörölhetetlenek, bármennyire apróságnak látszanak is. Nem a legszörnyűbb szörnyűségekre gondolok, amiket mellesleg szerencsére eddig nem is éltem át, mint a háború, a gyilkos erőszak, sőt még csak nem is önmagában a halál, valaminek, valakinek a drámai, tragikus körülmények közötti elvesztése, hanem az ilyen, látszólag jelentéktelen helyzetekre, közjátékokra, incidensekre, pillantásokra, mozdulatokra, amelyek azonban mégis egy idő után megkövülnek az ember agyában és zsigereiben.
A nehézségek és a tragédiák elhomályosítják az emlékeket, vannak, akik egyfajta fásultsággal néznek vissza a múltra, mások meg bizonytalan mosollyal rázzák le magukról az egészet. Nem éreznek különösebb érdeklődést a saját történeteik iránt, mintha másoktól hallott mendemondák volnának, amikből tőlük független, egy-két mondattal letudható emlékfoszlányok maradtak csupán.
Egy rossz emléket úgy törölhetsz ki a legegyszerűbben, ha egy jóval helyettesíted.
A legfájdalmasabb emlékek mindig ahhoz kapcsolódnak, amikor nincs kit hibáztatni, egyértelmű, hogy mi voltunk hülyék. Inkább egyes számban: ÉN VOLTAM HÜLYE.
A rosszat nagyon hamar elfelejtem, megbékélek vele, átalakítom magamban, a sok jó pedig világít bennem életem végéig.
Facebook
Pinterest