Programozás
Semmi sem tesz boldogabbá, mint az, ha az egész napom a számítógépen egy olyan feladat automatikus elvégzésének programozásával tölthetem, amit amúgy kézzel 10 másodperc alatt megcsinálhatnék.
Amit az ember világos és érthető módon el tud végezni, azt egy géppel is el tudja végeztetni.
Ha az építészek úgy építkeznének, ahogy a programozók programoznak, az első harkály romba döntené a civilizációt.
Ha van olyan, a számítógépes technológiát körüllengő mítosz, amellyel ideje lenne már leszámolni, az az a közkeletű elképzelés, hogy a számítógép csak azt tudja megcsinálni, amire konkrétan beprogramozták. (...) A gépitanulás-algoritmusok rutinszerűen rágják át magukat az adatokon, tárják fel a statisztikai összefüggéseket, és írják meg lényegében ezek alapján a maguk saját programját.
Amikor kommentárokat olvasok javaslatokról, hogy a C nyelvnek merre kellene haladnia, gyakran visszagondolok a múltra és hálát adok, hogy nem a széleskörű nyilvánosság tanácsait figyelembe véve végeztük a fejlesztését.
Az az ember, akinek van papírja, ceruzája és radírja, valamint hajlandó merev szabályokhoz ragaszkodni, gyakorlatilag egy univerzális számítógép.
A program futtatása az igazi teszt. Megírod a programot, kipróbálod, és vagy működik, vagy nem.
Ha az ember tényleg meg akar érteni valamit, annak az a legjobb módja, ha megpróbálja elmagyarázni valakinek. Ez arra kényszeríti, hogy helyretegye a dolgokat a saját fejében. És minél lassúbb és nehézfejűbb a tanítvány, annál egyszerűbb ideákra kell lebontanunk a gondolatmenetet. És valójában éppen ez a programozás lényege. Mire az ember egy bonyolult gondolatot lebont olyan egyszerű lépésekre, hogy azt még egy buta gép is megértse, addigra biztos, hogy valamit megtanul arról a dologról. A tanár általában többet tanul, mint a diák. Nem így van?