Ösztönök
Az ösztön (...) egyszerű elvek alapján működik: igen vagy nem, jutalom vagy büntetés, táplálék vagy veszedelem, szeretem vagy gyűlölöm, odafussak vagy elrohanjak. Agyunkban a túlélési és érzelmi reakcióinkért felelős limbikus rendszer számára mindegy, hogy a frigóból a véres hurka és humusz közül kell választani, vagy egy keményen kiharcolt, még alig bimbózó karrier sorsáról kell dönteni.
Az intelligencia önmagában nem minden, az ősi ösztönökön és viselkedésmintákon nehéz változtatni.
Az ember akkor enged a primitív ösztöneinek, amikor úgy gondolja, hogy már semmi más nem segíthet.
A cselekedeteinket irányító késztetések beíródtak legbelsőbb struktúráinkba - mint emlősnek, vadásznak, társas lénynek: az értelem megvilágítja ezeket a kapcsolatokat, de azoknak nem az értelem a forrásuk. Elsődlegesen nem eszes lények vagyunk. Azzá talán csak válhatunk, többé-kevésbé, másodlagosan. Első fokon az életösztön hajt bennünket, az éhség, a szeretni vágyás, az az ösztön, hogy megtaláljuk helyünket egy emberi közösségben... a második szint még csak nem is létezik az első nélkül. Az ész dönt az ösztönök között, de úgy, hogy magukat az ösztönöket használja a döntéshozatal elsődleges kritériumaként.
Nem tudom, hány százezer éve élnek a földön emberek! De kétségtelen, hogy az az idő, amit vadan és civilizáció nélkül éltek, sokkal hosszabb, mint a civilizált életforma. A kultúra, civilizáció: még csak vékony réteg fölöttünk, halvány máz, egy erősebb rezdülésre lehull, előtörnek az ösztönök. Végeredményben az az ösztönélet az igazi, a természetes, a többi csak magunkra erőszakolt dolog.
Az emberi vonás, amin a leginkább változtatnék, az agresszió. A barlanglakó ősemberek korában ez előnyt adhatott a túléléshez, a több élelem, élettér vagy egy társ megszerzéséhez, akivel utódot lehetett nemzeni, de manapság félő, hogy mindannyiunkat elpusztít.
Az ész, a fensőbbséges ész szeszélyes és kegyetlen. Az ösztön szent ártatlansága nem csal meg soha minket. Az ösztönben van az egyetlen igazság, az egyetlen bizonyosság, amit az emberiség megragadhat ebben a csalóka életben, amelyben bajaink háromnegyed része a gondolatból fakad.
Ami legjobban megigéz minket, az a legnagyobb ostobaságok elkövetésére ösztönöz.
Sokakat láttam, akik ösztönösen cselekedtek. Ami szerintem rossz. Az ösztönös cselekvéssel megadjuk magunkat a gyengeségeknek és az érzelmeknek. Mindig a megfontolt gondolkodás, a tervezés, a mentális építkezés a legjobb.
Az erkölcs mindössze egy vékony máz az emberi állaton, amit magányos elmélkedések órái raktak reá, s ami könnyen ledörzsölődik róla, amikor falkába verődik, s kitör alóla a vadállat rejtett ösztöne.
Az ember valódi lénye akkor mutatkozik meg, amikor ösztönösen cselekszik.
A természet egyértelműen megmutatja, ki az igazi társad, kit válassz a hitvesedül. Ezért vonzódtunk, vonzódunk egymáshoz olyan nagyon, jobban, mint amennyire az emberek vonzódhatnak egymáshoz.
Néhány ösztön közös az embernél és a magasabb rendű állatoknál, különösen a főemlősöknél. Valamennyiüknek azonosak az érzékei, ösztönös megérzései, hasonlóak a szenvedélyeik, érzelmeik és indulataik, sőt a bonyolultabb indulataik is, például a féltékenység, a gyanakvás, a vetélkedés, a hála és a nagylelkűség; mind csalnak és bosszúállók; gyakran fogékonyak a nevetséges iránt és van humorérzékük, csodálkoznak, kíváncsiak és ugyanazok a képességeik vannak az utánzásra, figyelemre, megfontolásra, választásra, emlékezésre, képzeletre, eszmetársításokra és gondolkodásra, bár nagyon különböző fokon. Értelmi szempontból ugyanannak a fajnak az egyedei között is megtalálható minden fokozat a teljes gyöngeelméjűségtől a kiválóságig. Mind hajlamos az elmebajra, noha az állatok sokkal kevésbé, mint az ember.
Értelemmel lehet uralkodni az indulatok és ösztönök lázadása fölött -, egy bizonyos határig. S ez a határ nem is olyan alacsony, mint általában hiszik.
Facebook
Pinterest