Nihilizmus
A nihilizmus legfőbb oka: hiányzik az emelkedettebb faj, vagyis azok, akiknek kimeríthetetlen gyümölcsözősége és hatalma megőrzi az emberekbe vetett hitet. Gondoljunk csak arra, amit Napóleonnak köszönhetünk: ezen évszázad majdnem minden magasztos reményeit.
A nihilizmus kritikátlan befogadása szellemileg nem sokban különbözik a hit kritikátlan befogadásától.
Életünk csak a halálhoz vezető út, és minden nap egy lépéssel visz közelebb földi létünk végéhez.
Az emberek állnak (...) sorba.
Testük a pózna, karjuk a drót.
És híven adják le egymásnak
Apákon, fiún, unokákon
Át az egyszer hallott szót.
Hosszú a lánc, a folytonosság,
Tudás és vágy meg nem szakad;
A drótokon az élet játszik,
A csók, írás, harc, megbocsátás
Szalad mint örök távirat.
Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten,
Félni, hogy talán még igazság sincsen,
Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge,
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.
És makacs reményem mégis, mégis hinni,
Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.
És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
A fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak.
Nehéz elfogadni, hogy mindez csak egy parányi csücske egy nyomasztóan ellenséges Univerzumnak. És még nehezebb felfogni azt, hogy ez a mai Világegyetem elképzelhetetlenül szokatlan kezdeti feltételekből fejlődött ki, és vagy dermesztő hideg, vagy elviselhetetlen forróság vet majd véget neki.
A káosz gyermekei vagyunk, és a változás mélystruktúrája a felbomlás. Lényegében nincs semmi más, csak a bomlás és a káosz feltartóztathatatlan áradata. Célnak nyoma sincs; semmi nem maradt ezen az irányultságon kívül. Ha tárgyilagosan pillantunk az univerzum mélyébe, kénytelenek vagyunk elfogadni ezt a kilátástalanságot.
A DNS semmit sem tud és semmit sem gondol. Egyszerűen csak van. Mi pedig úgy táncolunk, ahogyan ő fütyül.
Az evolúció csillagporban fogant gyermekei vagyunk. Nincs tehát semmiféle szakrális küldetésünk, de társadalmi vagy genetikai missziónk elvileg lehet.
A természet nem barátságos, de nem is rosszindulatú. Nem akar szenvedést okozni, de nem is tesz ellene semmit.
A felhajított kőnek nem rossz, ha leesik, mint ahogy nem volt jó, mikor felszállt.
Senki sem felnőtt addig, amíg hazugsággal igyekszik enyhíteni életét. Senki sem felnőtt addig, amíg tovább akar érni a tényeknél, amíg az élet "értelmét" keresi, amíg rejtett szépségeket és értékeket magyaráz helyzetekbe és emberekbe. Lelke mélyén kiskorú mindenki, aki így vigasztalja magát: "kell, hogy valami mélyebb értelme legyen az egésznek, mert különben nem lehetne kibírni". A felnőtt már tudja, hogy nincs semmi értelme, de valahogy mégiscsak kibírja. Abban a pillanatban válik felnőtté az ember, amikor nem érez többé csalódást.
Facebook
Pinterest