Mozi
Miért kell két- meg háromórás filmeket csinálni, amikor bő negyedórában el lehet mesélni mindent? Vagyis a semmit. Jó, persze, azt értem, hogy három óra alatt több pattogatott kukoricát és kólát fogyaszt a néző, mint 16 perc alatt.
Nem hiszem, hogy túl sokan szeretnénk a valóságot látni, akár színházban, akár moziban. Csak valóságosnak kell látszani, mert a valóságot egyikünk sem tudja túl sokáig elviselni.
A moziban mikor a nézőtér totálsötét
olyankor úgy kábé mindent szabad
aztán fény és mi türelmesen várunk
amíg a film újra el nem szakad...
Amikor a gyerekek először jutnak el moziba, pánikba esnek, amikor elsötétül a nézőtér, mert azt hiszik, el fogják őket rabolni.
Attól szép a mozi, hogy különböző világokat tud benne fölismerni az ember, de a saját világa is folytatódik.
A moziban senki sem kíváncsi az igazságra. Talán a franciák. Az igazság mindig túlságosan bonyolult és lelombozó, és alig hihető.
A mozi az egyik legtökéletesebb nyelv arra, hogy a társadalom problémáiról beszéljünk.
Annyiszor hallottuk már, hogy a kutya se fog ebbe vagy abba a színházba járni, és különben is jön a tévé, a videó, a film, meg a színházi felvétel. A közösségi élmény létszükséglet. A moziban is az a jó, hogy együtt bámulunk, zörög a vetítőgép, meg a másik kukoricás zacskója. A színházban pedig lesed, hogy a többiek felöltöztek-e rendesen, nevetnek-e, köhögnek-e, hogy lesz-e közös vastaps.
A mozizásban nekem főleg az tetszik, amikor kijövünk a pattogatott kukorica szagába, és mindenki a filmről beszél. Minden úgy felpezsdül, és mintha elhalványodna a határvonal a lehetséges és a filmszerű között. Az embernek vakmerő gondolatai támadnak, például hogy elmenne valami izgalmas helyre, vagy mindent kockáztatna az álmaiért, meg ilyesmi, de aztán sosem teszi meg. Inkább csak az érzés a fontos, hogy az életedet filmmé változtathatod, ha akarod.
Facebook
Pinterest