Mókuskerék
Minden lakás olyan, akár a mókuskerék, toporgunk önismétlő rácsain, miközben így elénk táruló távlatai szédítően beláthatatlanok.
Kérdés, hosszú távon tényleg kifizetődő-e mindig a járt utat választani a járatlan helyett. Hiszen mit tanulhatunk meg így magunkról hosszú évek alatt? Legfeljebb azt. hogy jól tűrjük a monotonitást. Vagy éppen azt, hogy rosszul, és előbb-utóbb valamilyen pánikbetegség, fóbia, hangulatingadozás vagy önbizalomhiány figyelmeztet rá, hogy valami még sincs rendben az életünkben, csak éppen nem tudunk rájönni, pontosan micsoda. Hiszen van egy viszonylag elfogadható állásunk, családunk, életünk. Eljárunk moziba, és végignézzük, mások hogyan lépnek túl a határaikon, és így 110 percbe sűrítve megkapjuk a szükséges borzongás- és meghatódásadagunkat. Esetleg még aznap este az ágyban elgondolkodunk azon, mi vajon hogyan reagáltunk volna a főhős helyében egy-egy helyzetben. Aztán másnap kelünk, és szépen vissza is térünk a mókuskerékhez.
Hány friss diplomás vállal megterhelő munkát nagy cégeknél, fogadkozva, hogy olyan keményen fognak dolgozni, hogy 35 éves korukra elég pénzt keresnek a visszavonuláshoz, és végre azzal foglalkozhatnak, ami tényleg érdekli őket? Aztán mire elérik ezt a kort, óriási jelzáloghitelük van, iskolába kell járatniuk a gyerekeiket, családi házban laknak, amelyhez legalább két autó szükségeltetik családonként, és úgy érzik, nem érdemes élni jó borok és drága külföldi nyaralások nélkül. Mihez kezdjenek, menjenek vissza gyökereket ásni? Nem, megduplázzák az erőfeszítéseket, és robotolnak tovább. A történelem egyik vastörvénye, hogy a luxusból előbb-utóbb alapszükséglet lesz, ami új kötelezettségekkel jár. Ha az emberek egyszer hozzászoktak egy bizonyos luxushoz, attól kezdve magától értetődőnek tekintik azt. Elkezdenek számolni vele. Végül elérnek egy pontra, ahol már nem tudnak meglenni nélküle.
A reklámok (...) a legcsekélyebb mértékben sem segítenek hozzá ahhoz, hogy életünk harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb legyen. Legfőbb céljuk az, hogy fogyasztásra, vásárlásra ösztönözzenek, és benne tartsanak abban a bizonyos "mókuskerékben", amely az újabb javak megszerzését lehetővé teszi.
Az életednek valójában egy utazásnak kellene lennie, amely egyik helyről a másikra vezet, nem pedig körhintának, amely újra meg újra visszahoz ugyanarra a pontra.
Szép dolog egyszer a patakból vizet meríteni, akár egy nap többször is, viszont annak, akinek napkeltétől éjszakáig vizet kell merítenie, és mindennap és minden órában újra és újra, amíg csak az ereje bírja, vizet kell merítenie, az végül a merítő edényt dühösen elhajítja magától, fellázadva teste béklyója ellen. Mert nincs semmi, ami olyan nehezére esne az embernek, mint mindig ugyanazt csinálni.
Az emberek a vagyont és a hatalmat hajszolják, tudást és tulajdont szereznek, fiúkat és lányokat nemzenek, házakat és palotákat építenek. De akármit érnek is el, mégsem elégedettek. Akik szegénységben élnek, gazdagságról álmodnak. Akinek egymilliója van, kettőt akar. Akinek kettő van, tízet. Még a gazdagok és híresek is csak ritkán elégedettek. Őket is szakadatlanul kísértik a gondok és félelmek, míg a betegség, az öregkor és a halál el nem hozza nekik a keserű véget. Minden, amit az ember felhalmozott, eltűnik, akár a füst. Az élet értelmetlen rohanás a mókuskerékben.
A munkánk könnyen válhat rabszolgasággá. Ugyanaz a helyzet akkor is, ha kényelmes munkát végzünk.
Ha az ember nem képes a mai világban a saját erejéből boldogulni, be kell állnia a mókuskerékbe.
Ha annyit keresel, hogy tudj hol lakni és legyen mit enned, akkor semmivel nem vagy jobb helyzetben, mint egy ókori rabszolga. Ezeket ő is megkapta.
Minél több dolgot megveszel, hogy kompenzáld magad a kemény munkád miatt, annál keményebben kell dolgoznod, hogy legyen pénzed kompenzálni magad.
Sokan maguk mondanak le a lelki értelemben vett függetlenségről. Önszántukból felejtettek el boldogok lenni. (...) Azt hisszük, vannak magasztos céljaink és fontos értékeink, miközben gyakran az egész életünk egy hajsza. A többet, a nagyobbat és a szebbet kergetjük. Keressük a boldogságot, s nem vesszük észre, hogy ott van az orrunk előtt, csak épp vastagon elfedik az újabb és újabb vágyak. Mindig csak dobbantunk a pallón, ahelyett, hogy végre megérkeznénk.
Facebook
Pinterest