Menekültek
Hogy nevezzük azt, amikor rendőrök rendezik csoportokba a zöldhatáron az embereket, és segítik őket a határsértésben, akik ezáltal "illegálisak" lesznek, majd hirtelen egy kézzel írott papír hetvenkét órára legálissá teszi őket; persze nem mindenkit, hiszen ezeknek a kézzel nyomtatványt kitöltő rendszereknek a világon mindenhol sajátja, hogy maguk lesznek a szűk keresztmetszet. Így akinek nincs papírja, az is felnyomja magát a vonatra, buszra száll vagy taxiba ül, attól függően, hogy melyik kasztjához tartozik ennek a szürreális világnak, hiszen nincs ellenőrzés, mert akkor rögtön lelepleződne a nagy hazugság egy kis darabkája. Aztán egy határral később újra végigcsinálja ezt, és végül elér álmai földjének külső határához, ahol a legnagyobb hazugság fogadja, amit tulajdonképpen nem ellene építettek, de ő ezt nem tudja, mert kicsit fél, és azon töri a fejét, hogy fogja megmászni, vagy átbújni alatta, vagy valamit csinálni, mert az nem lehet, hogy ilyen közel a célhoz egy kerítés megállíthassa.
Olyan ez a menekültválság belülről, mint valami élő organizmus. Kapuk, lehetőségek zárulnak be, és újak nyílnak.
A menekülthullám a világ legadaptívabb élő organizmusa. Azonnal reagál az új helyzetekre. Eddig is ezt tette. A kényelmes légkondicionált irodákban, helyesírás-ellenőrző szoftverek segítségével politikai akcióterveket írók, amikor két mondat megfogalmazása közben felpillantanak és végignéznek a Boulevard Charlemagne-on, elfelejtik, hogy ez az élő organizmus olyan emberekből áll, akiknek az életükön kívül semmi, de semmi veszítenivalójuk nincs. (...) Persze nincsenek azonnali és gyors megoldások, de minél később látnak neki, annál később érhetünk el a célig. Addig meg minden felépített kerítés, gigantikus menekülttáborról való ötletelés csak a szemfényvesztés része. Akinek nincs veszítenivalója, az kreatív, és ügyesebb, mint a lomha rendszerek.
Ha kilépsz az ajtódon, átléped a küszöbödet, magad mögött hagysz mindent, senki leszel. Senki.
Facebook
Pinterest