Kakuk György

Ha (...) nincs megértés, a történet is félrehúz.

Politikai sarlatánok imádják a gyűlöletbiznisz kurrens termékét. Könnyű eladni a piacon. Félelemre, zsigeri gyűlöletre, tudatlanságra játszani politikai extraprofittal kecsegtet.

Kényelmes kelet-európai vagyok, nem hajt a túlélés vágya, zsebemben lapul a magyar személyi, amivel akkor megyek át ezeken a határokon, amikor akarok. Hiányzik az, ami erőt adhatna ahhoz, hogy félrerúgjak bárkit, gyereket, asszonyt, hogy helyem legyen a vagonban. (...) A viszonylagos jólétből idecsöppenve képtelen vagyok felvenni a versenyt bárkivel is, aki már maga mögött hagyott mindent, és még nincs előtte semmi, csak az őrült nagy bizonytalanság.

Hogy nevezzük azt, amikor rendőrök rendezik csoportokba a zöldhatáron az embereket, és segítik őket a határsértésben, akik ezáltal "illegálisak" lesznek, majd hirtelen egy kézzel írott papír hetvenkét órára legálissá teszi őket; persze nem mindenkit, hiszen ezeknek a kézzel nyomtatványt kitöltő rendszereknek a világon mindenhol sajátja, hogy maguk lesznek a szűk keresztmetszet. Így akinek nincs papírja, az is felnyomja magát a vonatra, buszra száll vagy taxiba ül, attól függően, hogy melyik kasztjához tartozik ennek a szürreális világnak, hiszen nincs ellenőrzés, mert akkor rögtön lelepleződne a nagy hazugság egy kis darabkája. Aztán egy határral később újra végigcsinálja ezt, és végül elér álmai földjének külső határához, ahol a legnagyobb hazugság fogadja, amit tulajdonképpen nem ellene építettek, de ő ezt nem tudja, mert kicsit fél, és azon töri a fejét, hogy fogja megmászni, vagy átbújni alatta, vagy valamit csinálni, mert az nem lehet, hogy ilyen közel a célhoz egy kerítés megállíthassa.

Ez a világ elég szar hely lett, persze most Szíria éppen szarabb, mint Magyarország, de könnyen elképzelhető, hogy ez a különbség csak időleges.

Ha véget ér bármilyen háború, jön az építőipari boom.

Olyan ez a menekültválság belülről, mint valami élő organizmus. Kapuk, lehetőségek zárulnak be, és újak nyílnak.

A menekülthullám a világ legadaptívabb élő organizmusa. Azonnal reagál az új helyzetekre. Eddig is ezt tette. A kényelmes légkondicionált irodákban, helyesírás-ellenőrző szoftverek segítségével politikai akcióterveket írók, amikor két mondat megfogalmazása közben felpillantanak és végignéznek a Boulevard Charlemagne-on, elfelejtik, hogy ez az élő organizmus olyan emberekből áll, akiknek az életükön kívül semmi, de semmi veszítenivalójuk nincs. (...) Persze nincsenek azonnali és gyors megoldások, de minél később látnak neki, annál később érhetünk el a célig. Addig meg minden felépített kerítés, gigantikus menekülttáborról való ötletelés csak a szemfényvesztés része. Akinek nincs veszítenivalója, az kreatív, és ügyesebb, mint a lomha rendszerek.

Képesek leszünk-e azok maradni, akik sok-sok vér és veríték árán, évszázadok alatt itt a nyugati féltekén lehettünk, a vitáink ellenére? Meg tudjuk-e őrizni annak a világnak ezt a részét, amivé a felvilágosodás tette, elhisszük-e, hiszünk-e még a modern kor legjelentősebb szellemi áramlatának rezüméjeként itt maradt általános emberszeretetben, megmarad-e az emberi méltóságba, az emberi jogok egyetemlegességébe vetett hitünk, tudjuk-e még azt mondani, hogy minden embernek emberi élet jár, vagy hagyjuk, hogy elmerüljünk a sötétségben, amit ránk kényszerítenek, és puszta kényelemből engedjük, hogy helyettünk gondolkodjanak és uralkodjanak felettünk?

Bocsánatot kérek mindenkitől, de Európa, ez az elit Európa, néha tényleg azt a benyomást kelti, mintha egy két generáción keresztül unokatestvéri ágon házasodott arisztokrata család félhülye gyerekének a szerepét osztották volna rá.

Az embernek két füle van és egy szája. Ez pedig világos üzenet. Kétszer hallgass, egyszer beszélj!

Ha kilépsz az ajtódon, átléped a küszöbödet, magad mögött hagysz mindent, senki leszel. Senki.