Kutya
Az öreg kutya a háznál ugyanolyan, mintha egy öreg emberrel osztanánk meg az otthonunkat. Éppen olyan rigolyái és nyavalyái lesznek. Nagyothalló és vaksi lesz, ízületi gyulladás gyötri, aztán nincs is megállás a lejtőn. Nem szomorú, hogy a teknős százötven évig is elél, a papagáj akár száz évig, de az ember legjobb barátja egy, legfeljebb két évtizedet? Bizonyos esetekben tényleg nincs igazság.
A kutyák falkában élő állatok. Falkavezérre van szükségük, nem pedig kebelbarátra, legalábbis nem kétlábúra. Az emberek túl szentimentálisan gondolkoznak a kutyákról. De csak azért, mert semmit nem tudnak róluk.
A szeretet olyan érzelem, amelyben alapvetően különbözünk az állatvilágtól. Mi talán úgy érezzük, hogy egy kutya "szereti" a gazdáját, de ez egészen másfajta "szeretet", mint amit az emberi szereteten értünk, mivel egészen másfajta agyterületekhez kapcsolódik. Egy kutyába a gazdája iránti érzések biológiailag bele vannak kódolva.
A kutya látja, hogy eteted, itatod, szállást adsz neki, és gondoskodsz róla, ezért azt gondolja: Isten vagy! A macska is látja, hogy eteted, itatod, szállást adsz neki, és gondoskodsz róla, ezért azt gondolja: Isten vagyok!
Vajon a kutyák istennek tartanak minket? Nem valószínű. De amiként a mi felfogásunk szerint Isten útjai kifürkészhetetlenek, a kutyák is úgy vélik, és gyakran jó okuk van rá, hogy a mi útjaink szeszélyesek és kiszámíthatatlanok.
Ahogy (...) nekünk nagyobb szükségünk van Istenre, mint neki ránk, a kutyáknak szintén nagyobb szükségük van ránk, mint nekünk rájuk, és ezt ők is tudják.
Nem az a fontos, hogy szép vagy csúnya a kiskutya, hanem az, hogy szeresse őt a fogékony életkorban levő gyerek, gondoskodjon róla. Ettől később talán az öregekkel, a betegekkel, a szegényekkel és minden rászorulóval szemben irgalmat fog gyakorolni.
A kutyáknak sem válik hátrányára, ha kissé hátrébb lépünk a pórázuktól, és tudományos szemszögből vesszük szemügyre őket. Képességeik és szempontjaik különös figyelmet érdemelnek. Az eredmény pedig lenyűgöző: a tudomány nem eltávolít tőlük, hanem éppen abban segít, hogy közelebbről csodálhassuk meg valódi természetüket.
A kutya számára a rózsa nem jelenti sem a szépséget, sem az egész világot. Teljességgel megkülönböztethetetlen a körülötte lévő növényzettől - egészen addig, amíg le nem vizeli egy másik kutya, le nem tapossa valamilyen állat, vagy kézbe nem veszi a gazdája. Abban a pillanatban azonban rögtön érdekessé válik a számára - sokkal jelentőségteljesebbé, mint a legszebb rózsa, amit valaha is kaptunk, a számunkra.
A gond azzal, ha megkérdezzük a kutyát, boldog-e vagy szomorú, természetesen nem az, hogy a kérdés értelmetlen. Hanem az, hogy szinte képtelenek vagyunk megérteni a választ. A nyelv szörnyen lustává tett bennünket.
A kutyák (...) sohasem úgy felelnek nekünk, ahogy azt mi szeretnénk, azaz szépen tagolt mondatokban, dőlt betűvel kiemelve a hangsúlyos részeket. Ha jobban odafigyelünk, mégis világos a válasz.
A kutya tőlünk tanulja meg azt, hogy mi fontos a számunkra - és hogy mi fontos szerintünk az ő számára. Mi magunk is háziasítva vagyunk: belénk nevelték kultúránk értékeit, azt, hogy hogyan legyünk emberek, és hogyan viselkedjünk másokkal. Ahhoz, hogy taníthassuk a kutyát, tisztában kell lennünk, hogy mit érzékel, és meg kell értetnünk vele, hogy mit érzékelünk mi.