Kutya
Szeretem a kutyákat, melyek nem a pillangókhoz, díszpintyekhez és denevérekhez hasonlítanak, nem viselnek se selyemkabátot, se aranyszemüveget, nem túlságosan kicsinyek, de nem is túlságosan nagyok, nem illedelmesek, nem jól neveltek, de nem is dühös fenevadak, nem tiszták és nem is piszkosak, nem olyan tanultak, értelmesek és műveltek, hogy mellettük mi is merőben fölöslegesnek tarthatjuk magunkat, csak kedves, ugató, vakaródzó kutyák.
Aki szereti a kutyákat, valóban szereti őket, nem egyszerű állatokat vagy házi kedvenceket, hanem társakat lát bennük, sőt többet. Tiszteli a velük született méltóságot, felismeri, hogy képesek az örömre és a bánatra, és hogy sejtik az idő zsarnoki természetét, még ha nincsenek is teljesen tisztában annak kegyetlenségével, és ellentétben azzal, amit a szemellenzős szakértők állítanak, van valami fogalmuk önnön halandóságukról.
Nyilvánvaló, hogy a macskának van humorérzéke. Éjjelenként - miután gondosan tanulmányozta a környékbeli kertek kerítéseit, és megállapította, hogy egyik kutya sem tud kijönni -, leül a kihalt úttest közepén, az ívlámpa alá, hogy mindenfelől jól meg legyen világítva, és buddhistához méltó nyugalommal mosakszik. A kutyák a kerítéseknél őrjöngenek, hörögnek, vicsorognak, de a macska mintha nem is hallaná őket.
A kutyák megtanítottak valamire, ők a legcsodálatosabb lények a világon. A kutyák mindannyian angyalok (...). Ők jól tudják, hogy örömet okoznak nekünk azzal, ha követik a parancsainkat, és mint tudjuk, a kutyák akkor a legboldogabbak, ha boldognak látják a gazdáikat. Ezeknek a csodálatos állatoknak csakis az a fontos, hogy nekünk örömet okozzanak. Érted már, miért mondtam, hogy mind angyalok?
Éppen olyan ez, mint a kutyatulajdonosok! - magyarázta Solomon. - "Ó, az én kutyám soha nem bántana senkit!" Mind ezt mondja. Aztán egy szép napon azon kapják magukat, hogy azt mondják: "Ilyet azelőtt sose csinált!" - Rám nézett és látta, hogy felvont szemöldökkel nézem. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy igazán soha, senkit nem ismerhetünk. Senkit és semmilyen kutyát sem. IGAZÁN nem.
Abból a pénzből, amit a kutyánkra és az összes általa tönkretett dologra költöttünk, egy kis jachtot vehettünk volna. Viszont hány jacht várja egész álló nap az ajtóban, hogy az ember hazamenjen? Hány jacht él azért a pillanatért, hogy az ember ölébe mászhasson, vagy hogy leszánkázhasson a domboldalon gazdája képét nyalogatva?
Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod el ezt? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel?
Szépszemü, drága kutyám, hegyesen meredő fülü pajtás,
hűszivü társ, aki pajkos, fürge, acélos inakkal
kísérsz engem, amerre dobál a szeszély: kusza ösvény
zegzugain, hegyeken, pipacsos, zizegő buzaföldön,
könnyelmű, fiatal csacsi életem édeni útján,
jaj, be nagyon kedvellek, jaj, be vidulva szeretlek!
A kutya nevelése a kutya számára sem könnyű. Ki kell bírnia röhögés nélkül, hogy ez a sürgölődő, őt becézgető és a kedvét örökké kereső személy azt hiszi, hogy a kutya mellett az ember az úr a háznál. Ha kibírja röhögés nélkül, a nevelés befejeződött: a kutya átnevelte az embert.
A kutyám nem tudja; nem muszáj megcsípnie a gazdija karját, amikor az megsimogat valami más kutyát, vagy esetleg - Isten bocsá - egy macskát. Ettől az a gazdi még őt, csakis őt szereti, nem kell féltékenységi jelenetet rendeznie.
Amit a kutyának mondunk: "Jól van, Bodri, elég volt. Hagyd békén a szemetet. Érted? Hagyd békén a szemetet, mert különben..." Amit a kutya hall: Bla bla Bodri bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla Bodri bla bla bla bla bla bla.
Egy kutyamenhely meglátogatása szívfacsaró tapasztalat - az a sok reményvesztett teremtmény mind a figyelmünket próbálja meg magára vonni. Az engedékenyek könnyen járhatnak úgy, hogy tucatnyi négylábúval sétálnak ki a kapun.
Nem kell megszereznünk a kutya bizalmát vagy a barátságát, mert már a barátunknak született - mielőtt még felnyitná a szemét, már hisz bennünk; még mielőtt megszületne, máris az embernek adta magát.
A kutyám nem tud különbséget tenni az idegenek között. Pedig ezerszer elmagyaráztam neki, hogy a postásra nem szabad ráhoznia a szívbajt, a villanyszámlást viszont kutya kötelessége elzavarni.
Facebook
Pinterest