Kutya
A kutyáknak kivételes a memóriájuk: az elefántokhoz és a kígyókhoz hasonlóan ők is képesek egy életen át megőrizni ellenségeik képét az emlékezetükben, és addig nem nyugszanak, amíg elégtételt nem vettek az őket ért sérelemért.
Miközben a külső szemlélő azt látja, hogy a kutya egy cipőt húz ki, a kutya, a saját szemszögéből, az ember illatát húzza ki.
A kutya néha nehezen fog szagot, de ha szagot fog, semmi sem tántoríthatja el tőle.
Mindennek van határa, így az én szeretetemnek és a büdös kutyafing elviselhetőségének is.
A kutya az ember legrégebbi, leghűbb barátja. Igen, barát. A kutya nem betonkeverő, nem hajtű és nem kocka csoki! Tessék elfelejteni a tárgyiasítást! A kutyának lelke van. Ami az emberek többségéről nem mondható el.
A kutya sok ember szemében teljes értékű munkatárs, amely segíti őt munkájában. Mások szerint azonban a kutyák tulajdonképpen farkasok, a vadság megtestesítői. A városlakók számára ugyanakkor ezek az állatok követelőző gyerekek, akik állandó odafigyelést és áldozatot igényelnek. Ez nem is csoda, hiszen a kutyák olyan sokfélék lehetnek, hogy néha magunk is összezavarodunk a különböző szerepektől, amit betöltenek.
A kutya csak akkor lehet valódi társ, ha a gazdája elég időt és energiát szán arra, hogy kedvence hozzájuthasson az őt megillető szabadsághoz.
Vannak emberek, akik szeretnek dolgozni, mások nem, de a kutyák máshogy működnek. Arra lettek szelektálva, hogy szeressenek dolgozni és szívesen vegyenek részt az emberrel közös tevékenységekben. A kutatások alapján tudjuk, hogy a kutya azért szeret dolgozni, hogy az ember szeresse őt, pozitív társas jelzéseivel megerősítse ezt az érzést, és a kutya tudhassa, hogy ő az emberi csoport tagja.
Előfordul, hogy az emberek azért választanak ki maguknak egy kutyát vagy egy fajtát, mert vonzónak, esetleg a magukéhoz hasonlónak találják a viselkedését. Így a gazda fajtaválasztása - tudatosan vagy tudattalanul - saját személyiségét is tükrözheti.
Sokan úgy tartják, hogy a város nem kutyának való, szerintük a kutyák csak arra vágynak, hogy valahol vidéken szabadon futkározzanak. Az evolúció azonban úgy formálta a kutyát, hogy igényli az ember közelségét, s ha tehetné, minden jól szocializált kutya gazdája állandó közelségét választaná. A városi kutyák ezért sokkal boldogabbak is lehetnek, mint a kennelben tartott vidéki társaik.
Vannak ugyan az egyedülléttel kapcsolatos problémákra kifejlesztett képzési technikák, de ha életvitelünk rendszeresen megköveteli, hogy a kutyát napi 10-12 órán át magára hagyjuk, akkor számunkra nem a kutya a legjobb választás.
Bár a kutya minden nemkívánatos, az életstílusunkhoz nem illeszkedő viselkedése tekinthető abnormálisnak, ez biológiai szempontból nem helyes. Márpedig a biológiai megközelítés az állati viselkedés megítélésének egyetlen releváns módja.
Ha a családi kutyák társas viselkedése valóban a farkasfalka mintájára alakulna, a kutyafuttatókban azonnal megölnék egymást az idegen kutyák.
Facebook
Pinterest