Kisebbség
Mondanánk-e, hogy a tengerben a delfin magányos, mert ő nem hal? Nyilván nem. Az életvitel, az élőhely, a feladatok ellátása legalább olyan fontos (ha nem fontosabb), mint a származás.
Nem csupán a politikától függnek az emberi sorsok. A kisebbségi közösség tudástőkével váltja hátrányos helyzetét előnnyé.
A kisebbségi lét drámája sírig tartó megkettőződés. A tartós bűnhődést okozó nevenincs bűntudat, a permanens szorongás, az örök újrakezdés, a kétségbeesett átértékelés. Hogyan váljék a megkettőződésből szellemi tőke, a bűnhődésből erkölcsi erény, a szorongásból termékeny nyugtalanság, az átértékelésből újjászületés? Hogyan legyen a hátrányból előny? Csak úgy, hogy elfogadjuk a kisebbségi lét titkát: ezzel is gazdagabbak vagyunk, mert a skizofrénia határát súroló két életünk, két nyelvünk, két kultúránk, két szerelmünk, két sorsunk, két hazánk van, ezt vállaljuk, ellenkező estben megtagadjuk magunkat.
Rejtett, tudattalan hozzáállásunk a kisebbségekhez sokkal lassabban változik, mint nyíltan hangoztatott nézeteink. Sok ártalmas vélekedésünk olyan jól rejtve marad, hogy még mi magunk sem vagyunk tudatában a létezésüknek.
Amíg kisebbségek vannak, a többségnek mindig lesz baja velük. Ezen nem lehet segíteni, csak enyhíteni.
A cigánykérdés magyar kérdés. Legnagyobb lélekszámú kisebbségünk helyzete közös ügyünk.
Mindenki kisebbségben él, az egész világ. Ma már nincs közös civilizáció. Még családon belül sincs. Ez egy új kor. És ezt nevezik magánynak. Egyetlen út van: megtanulni egyetérteni.
Napjainkban egyre nagyobb szükség van arra, hogy a gyerekeknek megadjuk, a felnőtteknek pedig visszaadjuk a tudásukat saját identitásukról, a méltóságuk megőrzése érdekében. Ahogyan a két- vagy többnyelvűség gazdagságot jelent az embernek, úgy a kisebbségi lét is adhat vállalható öntudatot, kulturális gazdagságot, büszke állampolgárságot.
Facebook
Pinterest