Képmutatás
Ha valakit nem tisztelsz, az nem találhat utat a lelkedhez. És bár úgy rossz, mint jó tettekkel is ki lehet vívni a tiszteletet, álszentséggel és képmutatással soha - az csak megvetést érdemel.
Minden horgász hatalmas harcsákat fog, többnyire akkor, amikor azt senki sem látja.
Egy esztendei boldogságért sem érdemes egy percig gyávának és képmutatónak lenni.
Az oroszlán csak úgy marad életben, ha nem játssza a királyt, hanem ő a király.
A butaság, a képmutatás nem tüntethető el, hanem a létezés, a történelem, a politika permanens, folyton visszatérő eleme, s mire az ember befelé menekülne, akkora már odabenn is csak űr van.
Ha egész életedben úgy teszel, mintha jó lennél, akkor nem fogsz különbözni a jó emberektől. A kérlelhetetlen képmutatás végül igazsággá válik.
Nekem úgy tűnik, az udvariasság és a képmutatás túl gyakran járnak kéz a kézben.
Szerintem arra érdemes törekedni, hogy kezdettől fogva önmagunkat adjuk, az igazi arcunkat mutassuk a másiknak. Fenn lehet tartani persze a képmutatást egészen sokáig, míg nincsen közös lakás vagy nincsen gyerek, de mihelyst komolyra fordul a dolog, már nem tudjuk tovább viselni az álarcot, muszáj levenni. Amikor már a hétköznapi feladatokat kell megoldani, nincs helye az alakoskodásnak.
Mindenki maszkot visel. A maszkok sokféle méretűek és formájúak. Az egyetlen gond a felpróbálásával az, hogy illik rád. Milyen könnyen esünk bele abba a csapdába, hogy nem is kell annak lennünk, akik vagyunk! Milyen könnyen győzzük meg magunkat, hogy el kell fednünk azt, amilyennek születtünk! Ez tragédia - tragédia, hogy a félelem elválaszt minket a sorsunktól. Ez pokoli - amikor annak az embernek a helyébe, akivé megalkottak, valami olcsó szemfényvesztő lép.
Alig lehet találkozni boldog, kiegyensúlyozott családdal, a válások aránya igen magas, mosolygós arcot Magyarországon ritkán lehet látni. De kifelé megy a parasztvakítás, mutatva, hogy milyen kiegyensúlyozott életet élnek, miközben belülről rothadnak.
Facebook
Pinterest