Karácsonyi csoda
A gyerekek még hisznek a csodában, de felnőttként már racionálisak vagyunk. Ha felnövünk, csodák már nincsenek, de mégis arra az érzésre vágyunk, amit anno a tradíció teremtett meg, amikor gyerekek voltunk. A kör bezárul és nem lesz csoda, de egyébként mindannyian azt várnánk a karácsonytól, nem a rántott pontyot meg a tokaji aszút.
A karácsony, akár akarjuk, akár nem, felébreszti vágyunkat a csodák után, melyek nem vehetők birtokba, nem kaparinthatók meg; nem mondhatjuk őket magunkéinak, és mégis jelen vannak, mint megannyi ajándék.
A karácsony a szeretet és a csodák hónapja. Ez bár egy közhely, de mi hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. A valóságos törődés és szeretet helyett mindig csak a karácsonyi rutinok és az ajándékok, és a vásárlósdiban meg az ajándékozósdiban nem vesszük eléggé észre a csodákat.
Ha elmúlik karácsony, És legszebb titkát nem árulja el, Az új csodára egy évig várni kell.
Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.
Érdekes, hogy milyen varázsa van a karácsonynak. Egyetlen ünnepnek sincs olyan varázsa, és mennyire tartja magát. Az embert ugyanúgy elbűvöli, mint, mondjuk, nyolcszáz évvel ezelőtt.
Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.
Karácsonykor mindenki varázsol, meglepetés bújik ki a zsákból, szekrényeknek titkos rejtekéből, édesapám legmélyebb zsebéből.
Az emberek azért örülnek a karácsonynak, mert tudják, hogy akkor jön el a csodák ideje.