Jóékonyság
Azt kell tennünk, amit helyesnek gondolunk, függetlenül attól, hogy sikeresek leszünk vagy sem. Ez a nagy különbség a filantrópia és az üzleti befektetés között.
Számomra az altruizmus és a filantrópia nem kötelesség, hanem élvezet és kielégülés. Ezt a luxust a gazdag emberek engedhetik meg maguknak. Sokkal többre értékelem a filantrópiát, mint, mondjuk, a műkincsek gyűjtését.
A filantrópia értéke nem az arra fordított összegben van, hanem abban, ahogy elköltik.
Minden alkalommal, amikor önzetlenül adunk, számunkra is tágasabbá válik a világ.
Voltak álmaim, és voltak mentoraim, akik lehetővé tették, hogy az álmaim valóra váljanak, és az legyek, aki ma vagyok. Mondhatnak bármit az emberek, de azt soha nem vehetik el tőlem, hogy segítsek a szülővárosomon és a világon. Ez a legfontosabb számomra. Imádom és élvezem a kosárlabdát, de visszaadni valamit és megnyitni egy iskolát, ez olyasvalami, ami túl fog élni engem is.
Ha hozzá szeretnél járulni a bolygó szenvedéseinek csökkentéséhez, akkor bizony pénzt kell áldoznod rá. Csakis pénzt. Nem időt. Pénzt. Nem kell a krízisövezetbe utaznod, hacsak nem vagy orvos, bombahatástalanító vagy diplomata. Sokan beleesnek az önkéntességi csapdába, és azt hiszik, hogy az önkénteskedés értelmes dolog. A valóságban azonban nincs értéke. Az időnket a kompetenciakörünkbe tartozó feladatok ellátásával tölthetjük ki a legértelmesebben, ugyanis abban tudjuk naponta a legtöbb értéket előállítani. Ha elmegyünk a Szaharába, hogy ott vízszivattyúkat telepítsünk, akkor gyakorlatilag a helyi kútépítők kezéből vesszük ki a munkát, akik ráadásul a költségek töredékéért végeznék el a munkát. Sokkal jobb az, ha inkább az eredeti munkánkból származó egynapi keresetünket átutaljuk, és gyakorlatilag kifizetjük a helyi kútépítőt, aki hozzáértésével a nap végére száz új kutat fog telepíteni. Az igaz, hogy az ember jól érzi magát, ha önkéntesként másokon segíthet, még sincs szükség arra, hogy az ember odautazzon. A szamaritánusviselkedés egy igen nagy gondolkodásbeli hiba.
Sokan azt az elvet vallják, hogy a jótékonykodást csendben kell csinálni, hiszen nem a mi személyünk a lényeges, hanem az adomány. Szerintem ez egyáltalán nem így van. Fontos, hogy példát mutassunk másoknak, azt pedig nem lehet úgy, hogy elbújunk.
A szegénység ügyében mi, a gazdagok, nem tehetünk úgy, mintha mindent a legjobban tudnánk. Be kellene fejeznünk, hogy cipőt meg plüssmackót küldünk ismeretlen embereknek. Meg kéne szabadulnunk az óriási, atyáskodó bürokrata szervezetektől, hisz egyszerűen átadhatnánk a bérüket azoknak, akikről állítólag gondoskodnak.
Pénzt (...) csak a reménykedőktől lehet kunyerálni, azoknak még nem mindegy, milyennek látja őket odafentről a Jóisten, ha egyáltalán lelát idáig. Azok időnként belekotornak a zsebükbe, mert azt hiszik, ha valami jót tesznek, azzal egy kis protekciót szerezhetnek odafent.
A jótékonysági akció és az "itt a piros, hol a piros" abban különbözik egymástól, hogy az utóbbi esetben nemcsak a pénz beszedése, hanem a csalás is szemed láttára történik.
A jótékonykodás mindenkinek a saját háza táján kezdődik. Ha romlik a gazdasági helyzet, azt gyakran az állatok sínylik meg legelőbb, mert a gazdájuk nem bírja tartani őket.
Nincs a jótékonyságnak még egy olyan erős ugródeszkája, mint a rossz lelkiismeret.
A jótékonykodás lényege, hogy önzetlenül váljunk meg szeretett és nagyra becsült dolgainktól azért, hogy másoknak jót tegyünk.
Facebook
Pinterest