James R. Doty

Ha boldogok akarunk lenni, másokat kell boldoggá tennünk. Ha szeretetet akarunk, előbb szeretnünk kell. Ha megbocsátást akarunk, meg kell bocsátanunk. Ha békét akarunk, nekünk kell békét teremtenünk a környező világban.

Az agy sok mindent tud, viszont igazán sokat csak akkor tud, ha együttműködik a szívvel.

Csak úgy tudod igazán megváltoztatni és jobbá tenni az életedet, ha megváltoztatod és jobbá teszed másokét.

Az egyszerűség sokak számára nehezen elérhető jellemző. Gyakran büszkék vagyunk arra, akik vagyunk és amit elértünk, és meg akarjuk mutatni másoknak, mennyire fontosak vagyunk. Hogy mennyivel jobbak vagyunk másoknál. Valójában azonban ezeket a késztetéseket a belső bizonytalanság okozza. Magunkon kívül keressük az értéket és az önigazolást, és ezzel elkülönítjük magunkat másoktól. Olyan ez, mint egy magánzárka, tökéletesen elválaszt mindenkitől. Egyedül akkor, és csak akkor tudunk igazán összekapcsolódni másokkal, ha megértjük, hogy nekik is ugyanúgy megvannak a maguk jó és rossz tulajdonságaik, mint nekünk. És csak ez az emberi kapcsolat képes arra, hogy megnyissa a szívünket, és határtalan törődést és szeretetet sugározzon mások felé. Hogy másokat is egyenlőnek tekinthessünk.

Irgalom az, amikor nem csak felfedezzük a másikban a szenvedést, de vágy ébred bennünk a megszüntetésére is.

A kötődés és a szeretet mindent és mindenkit megváltoztat, minden erény alapja, és minden sebet begyógyít. Valójában nem az orvostudomány, nem is a technológia, hanem elsősorban ez bír gyógyító erővel. És ez tartja össze az emberiséget.

A megbocsátás a legnagyobb ajándék, különösen, ha önmagunkkal szemben is gyakorolni tudjuk. Egy kedvelt hasonlat szerint haragot tartani azért, mert más talán megbántott, olyan, mintha mérget innánk, és várnánk, hogy a másik haljon meg tőle. Nem működik. Megmérgezi az embert. Megmérgezi a kapcsolatait. Megmérgezi a világnézetét. Fogva tart egy börtönben, ahol nálunk a kulcs, de mégsem szabadítjuk ki magunkat.

A pácienssel töltött idő is része a gyógyítás művészetének, hiszen valóságos embereket kezelünk, valódi gondokkal és félelmekkel. A páciens nem egy hibás alkatrész valami nagy gépezetben, a sebész pedig nem műszerész.