Jóindulat
Azért szeretünk jót gondolni másokról, mert féltjük magunkat. Az optimizmus alapja csak a félelem. Azt gondoljuk, nagylelkűek vagyunk, mert felebarátainkat olyan erényekkel ruházzuk fel, melyekből hasznot akarunk húzni. Dicsérjük a bankárt, abban a hiszemben, hogy utalványunkra többet fizet, és jó tulajdonságokat találunk az útonállóban, abban a reményben, hogy nem dézsmálja meg zsebünket.
A jóindulat legyőzhetetlen, ha őszinte, ha nincs benne gúny vagy póz. Mert mit árthat neked még a legerőszakosabb ember is, ha mindvégig jóindulatú vagy vele, és - ha úgy hozza az alkalom - szelíden figyelmezteted, és ha éppen akkor, amikor valami gonoszat forral ellened, nyugodtan így inted jobb belátásra: "Nem, gyermekem, másra születtünk. Nem nekem, hanem magadnak ártasz, gyermek."
A jóindulatot voltaképp az áldozat nagyságával kellene mérni. Egy szelet kenyérnek adománya valamely koldus részéről nagyobb áldozat, mint ha egy gazdag ember telket vesz neked.
A legszebb ékszernél is szebben csillog a jóság és a jóindulat! Kívül is látszik, ami belül van.
Az emberek jóindulata sokszor úgy beskatulyáz bennünket, hogy egy koporsóban se volnánk jobban elszigetelve.
A jó szándék az emberek felé kötelesség. Ha nem vagy jóindulatú, nem teljesíted legfőbb kötelességed.
Van-e az emberi önzetlenségnél, melegszívű jóindulatnál nagyobb érték a világon?!
Néha jóindulattal kell arra tekintenünk, amit nem tudunk megváltoztatni.
Amíg nem vagy ott, nem tudod, hogy hova lépsz. Előlegezzük meg az embereknek a jóindulatot!
Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.
Nem elég a tétlen jóság. Olyan sok a jóindulatú ember, aki sohasem ér el semmit.
Facebook
Pinterest