Idő iránya
Az emberek szeretnek magukra az időben mozgó pontokként tekinteni, de szerintem épp az ellenkezője igaz. Mozdulatlanok vagyunk, és az idő halad keresztül rajtunk, átfúj, mint a hideg szél, ellopja a melegségünket, és elhagy minket kirepedezve és megfagyva.
Ami volt, az nem jön vissza többé
soha. Az idő egyirányú utca.
Örökké zuhog a jelen, s örökké
száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza
szempillantás alatt.
Az idő folyamatos múlása csupán illúzió: a múlt, a jelen és a jövő egyaránt valóságos, és az időnek nincs értelme.
Milyen az idő alakja? Alkalomadtán úgy érezhetjük, hogy az idő kör alakú. Az évszakok jönnek, majd tovatűnnek, minden évben ugyanúgy. Az éjszaka követi a nappalt, amely követi az éjszakát, amely újra követi a nappalt. Az ünnepek is elérkeznek a maguk idejében, egyik a másik után, ciklikus ismétlődésben. És minden egyes hónapban a női méh és a Hold együtt duzzad és válik termékennyé, majd hullatja el vérét, s kezd el újra növekedni. Úgy tűnhet tehát, hogy az idő egy kört leíró ösvényen vezet bennünket, ugyanoda juttatva vissza mindig, ahonnét elindultunk. Lehetnek olyan hangulataink is, amikor az időt egyenes, végtelen vonalnak látjuk, melynek végtelenségébe egészen beleszédülünk. Utunk a születéstől a halálig vezet, a múltból a jövőbe, és minden egyes másodperc, mely tovaketyeg, örökre elenyész. Kézben tartjuk az időt, mondjuk, holott az idő tart kézben bennünket, végighajtva minket azokon a pillanatokon, amelyeknél pedig szívesen elidőznénk.
Visszafelé élni, élni minek?
Hogy visszamenj a semminek?
Hogy azt kívánhasd még egyszer-kétszer,
Hogy a tegnapi nap holnap jöjjön el?
A pillanat a múltból következik és a jövő felé tart. Titokzatossága magában hordozza a végtelen lehetőséget.
Még nem jöttem rá, hogy mi, emberek miért úgy képzeljük el az időt, mint egy hátulról előrefele tartó vonalat, amikor pedig minden irányba mehet, éppúgy, mint minden más a világ rendszerében.
Az emberek számára az idő olyan, mint egy folyó. Csapdába estünk a sodrásában, sodródunk a múltból a jelenbe, mindig egy irányba.
Mi órával mérjük az időt, az óra viszont a mi önkényes időfogalmainkkal méri önmagát: hogy két perc valóban abszolút értelemben is egyenlő hosszú idő, azt soha nem fogjuk megtudni. Érdekesebb ennél, hogy az idő mozgásának irányát kivétel nélkül mindenki adottnak és változtathatatlannak képzeli: múltból a jelenen át a jövő felé.
A jövőbe tisztábban láthatunk, mint a múltba. (...) Az élet olyan egyirányú utca, ahol legtöbbször még a hátrapillantás sem lehetséges: mert nem a múltat látja meg az ember, hanem az emlékeit.
Facebook
Pinterest