Halálvágy
Esténként, hogyha kihunyt már az alkonyat,
én búcsút intek és várom halálomat,
s rideg napoknak hajnalára ébredek,
köszöntve újra kínnal teli életet.
Az ember énjének középpontjában az életösztön áll. Ez az ösztöne annyira nem tudatos, hogy az élet némely, még korán tapasztalt kínos élménye éppen az ellenkező hatást válthatja ki: a halálvágyat.
Az emberben miért nincs halálvágy, ha elfáradt, miért nem kívánja éppen úgy a halált, mint az álmos ember az alvást?!
Bármilyen szerényen próbálják elrejteni az emberek halálvágyukat, az gyakran éppen olyan erős, mint az élethez való ragaszkodásuk.
Ez a rövidke megálló, amit életnek hívunk, amiért annyira aggódunk, csupán egy hétvégi börtönbüntetés ahhoz képest, ami a halállal jár.
Facebook
Pinterest