Gyermeki ártatlanság
A dzsinnek nem léteznek, de ha léteznének, biztosan csak gyerekeket rabolnának, mert nekünk van a legfinomabb lelkünk.
A gyermeki lélek, a még nem bűnös ember lelke mindannyiunkban megvan, de ahogy az idő múlik, ahogy előrehaladunk a korban, úgy gyarapítjuk érdemeinket és mulasztásainkat vagy akár a rossz cselekedeteink lajstromát. Az óvodában még nincsenek bűnösök, ott mindenki megérdemli a bizalmat. A gyerekek igazságérzete, együtt érző képessége, ízlése nem rosszabb, mint a felnőtté. Aki egy csecsemő szemébe néz, azt tudja, hogy onnan valami nálunk tökéletesebb néz vissza ránk.
A gyerekek manapság sok mindent tudnak az élet dolgairól, (...) de a szemük ártatlan marad.
A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója olyan nékünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség.
Szeretnénk hinni, hogy minden gyermek ártatlanként születik a világba. Csak a legjobb dolgokat tanulja meg. De bármennyire is próbálkozunk, eljön az a nap, amikor a gyerekünk olyasmit tesz, ami meglep bennünket. Olyasvalaki lesz, akit nem ismerünk meg. Azt kérdezzük, ki ez az ember?
Meg kell hallanunk a gyermek hangját, aki egykor mi voltunk, s aki még mindig itt él bennünk. Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat. És a sírását talán visszafojthatjuk, de a hangját nem némíthatjuk el. Ez a gyermek még itt van. Boldogok a gyermekek, mert övék a Mennyek Országa. Ha nem születünk újjá, ha nem vagyunk képesek az életet a gyermek ártatlanságával és lelkesedésével szemlélni, nincs értelme tovább élnünk.
A végletes jó és a végletes rossz érzések (...) szinte törvényszerűen hozzák felszínre a lélek legmélyéről a múlt elsüllyedt és elfelejtett hajóroncsait. Jót, rosszat egyaránt. Nem ritka, hogy a túl nagy jólétben, örömben mást se csinálunk, csak a múltban elkövetett bűneinken rágódunk. És arra is van példa, hogy a lét legsötétebb pillanataiban határtalan vidámság lep meg minket, visszaröhögjük magunkat a gyermeki ártatlanságba.
A szülők régen is összekeverték a gyermeki ártatlanságot a tudatlansággal, ma is így tesznek, s ez valószínűleg soha nem is fog megváltozni.
A gyermek ártatlanul születik, és vonzza őt a jó. Miért választják hát oly sokan a rossz utat? Miért járnak egyesek a sötétség útján, míg mások a fényt választják? Az akarat vagy a végzet miatt? Remélhetjük-e, hogy valaha is megértjük a lelkünket formáló erőt? Hogy megküzdhessünk a gonosszal, ismernünk kell azt. Vissza kell utaznunk az időben, hogy megleljük az elágazást, melynél elválik, kiből lesz hős és kiből gonosz.
Facebook
Pinterest