Gasztronómia
A csúcsgasztronómiában dolgozó emberek pontosan olyanok, mint amilyennek a tévében, Gordon Ramsey és a hozzá hasonló sztárszakácsok műsoraiban látjuk őket. Érzékenyek, makacsok, szenvedélyesek, van bennük egy jó adag művészi hajlam, és mindig a tökéletességre törekednek.
Az ingyenes ellátás azokból is kihozza a finnyás gasztrosznobot, akik amúgy mélyfagyasztott pizzán és sajtos kekszen tengődnek a mindennapokban.
Hogy pontosan mit keresnek a Michelin-ellenőrök, az egy olyan összetett, messzire mutató kérdés, mint hogy "mit akar a nő". Sokan próbálták már megfejteni a rejtélyt, néhányan pedig közelebb járnak a megoldáshoz, mint mások, a megkérdőjelezhetetlen igazságnak azonban senki sincs birtokában.
Nem az Oscar-díj tesz színésszé vagy rendezővé, és nem a csillag farag belőled sikeres séfet vagy gazdag tulajdonost.
A csúcsgasztronómia világában nem létezik jól elvégzett munka, sikeres befejezés: minden egyes tányérral újraindul a harc a vendégek kegyeiért. Elég egy rosszul felszeletelt zöldség, egy túlsütött húsdarab, és oda a korábban megszerzett tekintély. A közönség nem kegyelmez: a hibákat kíméletlenül feltárja, ami ma sikkes és trendi, az holnap már avítt és unalmas, aki most kiskirálynak érezheti magát, pár hónap múlva a feledés homályába vész.
Hogy mi számít fine diningnak, azt nehéz megállapítani, kicsit úgy van vele az egyszeri fogyasztó, hogy ahol drágán adnak nagy tányéron kis adagokat, az biztosan ebbe a kategóriába tartozik, főleg, ha a séf kezében van egy csipesz, a pincér pedig fehér kesztyűben közelít az asztalához.
Mindig remek móka utazgatás közben kipróbálni a helyi konyhát, de időnként egy-egy falattal nem érhetjük be: a világnak akadnak olyan tájai, ahol erős gyomorra és komoly kalandvágyra is szükség van.
A mai világban elengedhetetlen alapkövetelmény a gasztronómiában, hogy egy konyhának személyisége legyen.
Tudod, miért fontos a finom étel? Összehozza az embereket, bárhonnan származnak is. Mindenkit barátságossá tesz és mosolyt csal az arcára.
Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kell mondani, hogy "de már ebből eszünk!"
Bármily egyszerű is az étel, a született szakácsot tévedhetetlenül föl lehet ismerni.
Nem hiszem, hogy a szakácskönyvek által rögzített súlyadatok összefüggenének a végeredménnyel. Az egész méricskélési huncutság pusztán arra való, hogy misztifikálja a világ legprimitívebb szemfényvesztését, azaz a sütés-főzést. Ezáltal ad hatalmat a nők kezébe.
Legjobb szakács az éhség.