Fotó
A fotográfia képes azon pillanat érzését felerősíteni, amit akkor éltem meg, amikor exponáltam. A fényképnek nincs is más választása. A fotográfia nem lát a jövőbe. Meg persze a múltba sem. Egy kép mindössze az a pont, ahol a jövő összeér a múlttal. Ha úgy tetszik: a folyamatos jelen.
Egy fénykép meg egy évmilliók óta halott csillag most ideérő fénye között túl nagy különbség nincs.
Furcsa híresnek lenni. Fel nem foghatom, miért akar bárki fotókat látni rólam, amint tankolok vagy hamburgert eszem.
A fotós feladata az, hogy nyitva tartsa a fényképezőgépen a zárat akkor, amikor körülötte mindenki lehunyja a szemét.
Mindegyik fénykép egy történet. Néha nem szeretjük a végét. Néha csak nem értjük meg azt.
Amit az ember lát, és ami valóban létezik a természeti világban, gyakran ellentmondásban van egymással. Az emberi szem nem képes igazi látásra, mert saját ember mivolta korlátozza; az ember látását elhomályosítja a megbánás, a vélemény, a hit. Ami a valós világban tapasztalható, megismerhetetlen a valós időben. A fényképezőgép objektívje az, amely igazi valójában megmutatja a világot.
A fotó akkor hat rám, ha elvonatkoztatok a vele kapcsolatos szokásos blablától: "Technika", "Valóság", "Riport", "Művészet" stb.; ha nem mondok semmit, lehunyom a szemem, és hagyom, hogy a részlet magától eljusson az érzelmi tudatomig.
Az idő végül a legtöbb fotót a művészet rangjára emeli - még a legamatőrebb felvételeket is.
Nem szeretem a fényképeket. Túlságosan is a múlthoz kötik az embert. Pedig meg kell tanulnunk felejteni. Le kell vágnunk az elszáradt ágakat.
Fényképről ítélni lehetetlen (...). A fotó csak lenyomat, árnyék. Hol vagyok már róla én, az igazi? A lényeg nem látszik egy képen.
Facebook
Pinterest